Távozik az agrárminiszter, akinek az ideje alatt a legsúlyosabb hibákat követték el magyar vidékkel szemben

Távozik az agrárminiszter, akinek az ideje alatt a legsúlyosabb hibákat követték el magyar vidékkel szemben

Fiatalon a tűz közelében

Talán kevesen tudják, de Fazekas Sándort, az akkor még csak egyszerű TSZ-jogászt, 1990-ben, alig 27 évesen Karcag polgármesterének választották. Ezt a titulusát egészen 2010-ig meg is őrizte, a fülkeforradalom aztán az ő életében is változásokat hozott; Orbán Viktor rábízta az agráriumot (vidékfejlesztési, majd földművelésügyi miniszterként).

Magyar Zoltán szerint viszont egyértelmű: 

a rendszerváltozás óta Fazekas Sándor regnálása alatt követték el a legsúlyosabb hibákat a magyar vidékkel szemben, és bár 2015-ben Fazekas Sándor megúszta a kirúgását, mára tarthatatlanná vált.

Nézzünk néhány példát!

Csak 2017-ben majdnem 1000 milliárd forintnyi olyan uniós támogatás érkezett hazánkba amelynek az volt a célja, hogy a magyar vidék és a városok közti különbség csökkenjen. Ennek ellenére elmaradt a felzárkózás, sőt tovább folytatódott az elvándorlás és a vidék elnéptelenedése. Fazekas Sándor semmilyen eredményt nem tudott ezen a téren felmutatni, hiába ez az óriási összeg.

Fazekas Sándor minisztersége alatt vezényelték le azt a földprivatizációt is, amire még a korábbi SZDSZ-vezetés sem volt hajlandó. A Földet a gazdáknak! program keretén belül 3 hullámban szabadult meg az utolsó termőföldterületeitől az állam, miközben 2010-ben még azt hazudták a magyar vidéknek, hogy kormányra kerülve növelni fogják az állam tulajdonában lévő földeket, ezzel is esélyt és munkahelyeket teremtve a gazdálkodni akaró fiatal magyar gazdák számára.

Hírdetés

De még ezen árulásán is tudott súlyosbítani. Ugyanis a nemzetstratégiai szempontból is fontos birtoktestek elherdálásából származó 300 milliárd forintot is elengedte, pedig még az Alaptörvény szerint is minden földeladásból származó forintot vissza kellett volna forgatni az agráriumba.

Persze, a cél már a 2010-es választások után egyértelművé vált, ezért is hagyta ott az Orbán-kormányt Ángyán József államtitkár. A földforgalmi törvény elfogadásával tudatosan készültek arra, hogy a magyar termőföldet átjátsszák a neofideszes oligarchák kezébe. Még azt is bevállalták, hogy így külföldiek juthatnak tulajdonhoz – hiába hazudta annak ellenkezőjét korábban Orbán Viktor. Továbbra sincs üzemszabályozási törvény, nem kell összeszámítani a családtagok birtokait, és az is kiderült, hogy nem az a földműves, aki a földeken dolgozik, hanem aki 2 hónap alatt elvégez egy aranykalászos tanfolyamot.

S végül Fazekas Sándor alatt jutottunk el oda, hogy ha megszűnne egyik napról a másikra a minisztérium, akkor sem tűnne fel senkinek, hiszen elvesztette már az EU-s források feletti rendelkezését, és a szakirányítási jogok nagy része sem a tárcához tartozik már. Az FM jelentéktelenné már vált, nem több, mint egy hungarikumminisztérium – fogalmazott Magyar Zoltán.

A jobbik agrárpolitikusa szerint egyértelműen látszik,

számos olyan eset történt az elmúlt 8 évben a magyar agráriumban, ami rá fog égni Fazekas Sándor nevére.

Otthon, édes otthon

Azonban a karcagi jobbikos országgyűlési képviselőjelölt szerint Fazekas Sándor látványos bukása nemcsak az országos munkájának az eredménye, hanem helyben is teljesen elgyengült. Lukács László György úgy látja, nem valósult meg a térségben semmilyen fejlesztés, hacsak nem tartjuk eredménynek, hogy a mutyiszagú Sámándobot odaszállítatta.

Fazekas Sándort az országos botrányok mellett nem kímélték a helyi kínos ügyek sem. Például nem kerülhette el, hogy felmerüljön a neve a Kun-Mediátor ügyben sem, amelynek a szálait mind a mai napig nem sikerült maradéktalanul elvarrni, hiába a rengeteg megkárosított karcagi ember.

Jellemző a helyi viszonyokra az is, hogy Kovács Sándor személyében a Fidesz még Fazekas Sándornál is alkalmatlanabb jelöltet talált az áprilisi választásokra. Lukács László György arra figyelmeztetett, amíg korábban Fazekas mellett Varga Mihály indult a térségben, addig a jelenlegi Kovács Sándor semmilyen komolyabb végzettséget nem tud felmutatni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »