Távol Afrikától?

Egyre kevesebbet idézi mostanában a hazai sajtó – pedig egyre több oka lenne rá – Orbán Viktor politikai filozófiájának azon alapvetését, hogy „ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok”. Rég volt, így nem árt felidézni: az elhíresült kijelentést egy 2008 áprilisában keltezett diplomáciai távirat rögzíti, amelyet három évvel később a Wikileaks hozott nyilvánosságra. Ezek szerint a még ellenzékben lévő, de a 2010-es választási győzelmében már biztos Fidesz elnöke az Egyesült Államok akkori budapesti nagykövetének beszélt arról, hogy „hagyják figyelmen kívül, amit mond” a kampányban. A bizalmas besorolású dokumentum 2011-es kiszivárogtatása után néhány nappal Orbán megerősítette: ma is azt mondja a külföldi diplomatáknak, ne ítéljenek abból, amit „szavai értelmezése révén tulajdonítanak a kijelentéseinek”, ezzel ne törődjenek, „egyetlen dologgal törődjenek – és ezt mondtam akkor is –, hogy a tettek beszélnek”.

E rövid visszatekintés után jöjjön a legfrissebb példa arra, miért is lenne fontos a miniszterelnök politikai hitvallásának folyamatos szembesítése a tényekkel. Csaknem egy évvel ezelőtt, 2015. július 3-án a közrádiónak adott szokásos interjúban Orbán Viktor arról beszélt: Afrikával ellentétben Európa teljesítmény nélkül is garantálja az ember életben maradását. Ezért ha az Afrikában élők azt a hírt kapják, hogy beengedik őket Európába, és gondoskodnak róluk, akkor nekiindulnak, „és nem százezren”, ennek ugyanis beláthatatlanok „a matematikai dimenziói”, hiszen sok száz millióan élnek Afrikában. Néhány héttel később Tusnádfürdőn is ráerősített erre: „az igazán komoly fenyegetés nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből.”

A szavak után nézzük, ma „miről beszélnek a tettek”. Például arról, hogy a magyar kormány a New African magazin legfrissebb számában kétoldalas hirdetésben népszerűsíti a letelepedésikötvény-programot. Vagyis miközben az Orbán-kabinet sok milliárdot költ a bevándorlóellenes kvótakampányra, addig a legnagyobb eladott példányszámmal büszkélkedő pánafrikai magazinban jómódú bevándorlókat toboroz a már letelepedett 18 ezer mellé. A kettős beszéd alapját képező, „fizető” és „nem fizető” bevándorlók közötti különbségtételt eddig azzal próbálta a kormányzati kommunikáció oldani, hogy előbbiek nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. Miután rájöttek, hogy ezt már a saját szavazóik sem hiszik el, stílust váltottak: most egyszerűen arrébb rángatják az erről érdeklődő újságírót. Persze ez is egy megoldás – olyan sötét-afrikai…

Megfogadva a miniszterelnök 2008-as tanácsát, mi továbbra sem azzal foglalkozunk elsősorban, amit a kampányban mond, hanem inkább azzal, amit tesz. Azt például kifejezetten üdvözöljük, amikor jobbkeze (Lázár János) arra tesz utalást, hogy végre módosíthatnak – igaz, nem a kritikák, hanem az újabb magyar felminősítés hatására – a letelepedési kötvények eddigi, magas kamatszintjén. Azt már kevésbé, amikor ugyanő a Mengyi-Voldemort-ügy kapcsán azzal üti el a korrupciót firtató kérdést, hogy azért nem történt lopás, mert „a magyar állam jól működött”. Hasonló érvelést szoktunk ugyanis hallani a letelepedési kötvények értékesítése kapcsán – pedig ott egyértelmű, hogy folyamatosan kár éri a magyar államot. Az afrikai reklámkampány csak újabb bizonyíték arra, miért lenne fontos mielőbb felszámolni a százmilliárd forint feletti forgalmat lebonyolító letelepedési biznisz visszásságait. Ellenkező esetben ugyanis hiába vagyunk földrajzilag távol Afrikától, a korrupciós kockázatokat tekintve egyre közelebb kerülünk hozzá.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »