„Tarthatatlan a jegybank helyzete”

„Tarthatatlan a jegybank helyzete”

A kórházak sem adhatják el épületeiket, hogy beszálljanak a honvédelembe, és a gyógyszerek helyett lőszert vásároljanak. Ezt Róna Péter közgazdász nyilatkozta lapunknak, akit többek közt a 260 milliárd forintból, oktatási célra létrehozott jegybanki alapítványokról kérdeztünk. A Magyar Nemzeti Bank volt felügyelőbizottsági tagja tételesen cáfolta Matolcsy György jegybankelnök szavait, s úgy véli, nem csupán a jegybank szeghette meg a törvényt, de az alapítványok létrehozása miatt a cégbíróság felelőssége is felmerül. A közgazdász elismerte, hogy a jegybankelnök nyereségessé tette az intézményt, ám szerinte ezzel egy időben több ezer milliárd forinttal növelte az államadósságot.

– Matolcsy György jegybankelnök azzal magyarázta, hogy 267 milliárd forint közpénzt költöttek oktatási célú alapítványokra, hogy amit nem tilt a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó törvény, azzal foglalkozhatnak. Tehát oktatásra is költhetnek százmilliárdokat. Egyetért?
– Nem. A jegybanktörvény alapján ugyanis a nemzeti bank számára – rögzített kötelezettségein kívül – feladatot csak törvény állapíthat meg. Tehát, ha az MNB oktatási feladatokkal akar foglalkozni, csak abban az esetben tehetné meg, ha ezt törvényben rögzítik.

– Ilyen törvényt pedig nem alkotott az Országgyűlés.
– Nem.

– De akár még meg is születhet ez a jogszabály. A kormánypártok komolyabb erőfeszítés nélkül benyújthatnak ilyen törvényt. Akkor pedig minden a helyére kerül.
– Bár logikus volna, de nem így van. A jegybanktörvény bármiféle módosításához ugyanis az Európai Központi Bank (EKB) hozzájárulása szükséges. Ez az intézmény az összes európai ország jegybankja felett felügyeleti és szabályozási jogkörrel bír. Tehát konzultáció szükséges ilyen módosításról.

– Amihez könnyen lehet, hogy nem járult volna hozzá az EKB.
– Pontosan. Itt van a kutya elásva, ugyanis feltételezhetően ez az oka annak, hogy nem – a szabályoknak megfelelően – törvényben határozták meg a jegybank kijelölt többletfeladatait, mint például az oktatási és egyéb célokat.

– Csakhogy számos európai ország jegybankja vásárolt például nagy értékű műkincseket. Matolcsy György az osztrák nemzeti bank nyolc Stradivari-hegedűjével példálózott. Az engedélyezett, de az oktatás támogatását nem biztos, hogy támogatná az EKB?
– Szükséges szétválasztani a két dolgot. A jegybanktörvény külön rendelkezik arról, hogy az MNB mire költheti el a bevételeit, és külön arról, milyen módon vállalhat új feladatokat, mint például az oktatás. Utóbbit – ahogy mondtam –, törvényben kell kijelölni, amit nem tettek meg. A műkincs- vagy egyéb vásárlásokat viszont a törvény egy másik passzusa szabályozza. A hegedű vagy festmények vásárlása nem tiltott, az viszont már szigorú feltételekhez van kötve, hogy mekkora összeget lehet erre a célra fordítani. Ezt az európai országok esetében az EKB által kidolgozott séma szabályozza, ami a magyar jegybanktörvényben is szerepel. Nevezetesen, hogy az MNB csak a befolyt bírságokkal megegyező összeget fordíthatja például műkincsvásárlásra vagy karitatív célokra.

– Ez néhány milliárd forint.
– A 2014-es adatok ismertek, akkor körülbelül négymilliárd forint folyt be a bírságokból.

– Összegezve, akkor az alapítványok létrehozására is csak ezt a négymilliárd forintot költhette volna el a jegybank, az oktatási célokat pedig külön törvényben kellett volna meghatározni.
– Pontosan. Ugyanakkor megjegyzem, hogy ezen a kereten a magyar törvényhozás akár bővíthetne is. Úgy vélem, hogy az Európai Központi Bank minden további nélkül elfogadna egy olyan törvénymódosítást, amely arról rendelkezik, hogy a bírságnak megfelelő azonos összeget ki lehet venni a haszonból, és áttenni saját célok finanszírozására. Így dupla akkora összeg állna rendelkezésre, mint amit a törvény jelenleg megenged.

– Milyen szankciója lehet annak, hogy a jegybanktörvénynek nem tesz eleget az MNB?
– Az EKB szempontjai alapján az volna a megfelelő, ha Magyarország maga rendezné a saját jegybankja sorait.

– Matolcsy György jegybankelnök szavai alapján nem úgy tűnik, hogy rendezni akarja a helyzetet.
– Ugyanakkor ez egy tarthatatlan helyzet. Érthetetlen, hogy a magyar kormány hogyan képzeli el azt, hogy van egy közintézmény – az MNB –, s ez saját magának jelöl ki feladatokat, amelyeket a törvényhozás nem hagyott jóvá. Hol van ennek a vége? Vajon mit szólna a kormány, ha a Szépművészeti Múzeum úgy döntene, hogy elad néhány festményt, és a befolyó összegekből – versenyben a nemzeti bankkal – a tanzániai feminizmus eddigi eredményeit vizsgálná? Ez tükrözi azt, hogy mi történt az MNB-nél.

– Visszatérve az alapítványokhoz, illetve ahhoz, hogy külön törvényben kell rendelkezni a jegybanki többletfeladatokról: ez alapján az alapítványok létrehozása ön szerint törvényes volt?
– Nem, és a cégbíróság felelőssége is komolyan felmerülhet az ügyben. Mert igaz, hogy a jegybank létrehozhat alapítványokat, de csak olyanokat, amelyek tevékenysége az MNB törvényben kijelölt feladataihoz fűződik, illetve amit külön jogszabályban meghatározott az Országgyűlés a jegybank számára.

– Ám utóbbi nem történt meg.
– Így van. Az MNB törvényben meghatározott feladatai pedig a monetáris politikához kapcsolódnak, illetve a pénzügyi rendszer felügyeletéhez fűződő tennivalókhoz. Ez alapján világos, hogy csak olyan célokat szolgálhatnak a létrehozott alapítványok, amelyek az alapfeladatok ellátását segítik.

– Akkor már az első lépésénél hibázott a jegybank?

– Az első láncszemtől kezdve hibás volt az MNB koncepciója. A nemzeti banknak nincs joga és felhatalmazása arra, hogy társadalmi felelősségvállalás programot fogalmazzon meg. Ilyen feladata nincs. A közszféra szereplőinek az a kötelességük, hogy azt végezzék, amit számukra a törvény előír. Az állam felelős a társadalomért a saját intézményrendszerén keresztül, amelyben minden szereplőnek megvan a feladata. A nemzeti bank dolga az infláció kordában tartása, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése, illetve a fogyasztóvédelem ellátása. A kórházak társadalmi felelőssége a betegek gyógyítása, és nem a honvédelem. Az egészségügyi intézmények nem adhatják el az épületeiket azért, hogy például lőszert vegyenek.

– Matolcsy György lapunknak adott interjújából kiderült az is, hogy az alapítványokra költött 260 milliárd több mint felét a devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosításával nyerte az MNB. A jegybankelnök elismerte, hogy a pénzt akár a devizahitelesek megsegítésére is fordíthatták volna, és elmondta azt is, hogy a Kúria döntése értelmében kellett piaci árfolyamon váltani a devizahiteleket. Ön is így látja?
– Nem. Mert ez nem igaz. A Kúria azt semmilyen módon nem tiltotta meg, hogy a jegybank azon az értéken nyújtson devizát a forintosításhoz, amilyen értéken hozzájutott. Így ha az MNB például 216 forintos árfolyam mellett jutott hozzá a devizához, akkor ezen az árfolyamon is forintosíthatta volna a devizahiteleket, vagyis svájci frankonként 40 forinttal járhattak volna jobban az adósok a 256 forintos piaci árfolyamhoz képest. A Matolcsy György által emlegetett 136 milliárd forintos haszon pedig azt bizonyítja, hogy a piaci árfolyamnál kedvezőbb árfolyamon jutott az MNB a devizához. Megjegyzendő, hogy a bankrendszeren keresztül is véghezvihette volna a kedvezőbb forintosítást a jegybank. Az MNB a deviza bekerülési értékén – korábbi példával élve akár 216 forintos árfolyam mellett – gondoskodhatott volna a bankrendszer számára a forintosításhoz szükséges devizáról, azzal a feltétellel, hogy a kapott értéken kell elvégezni az átváltást.

– A forint gyengítésével ugyanakkor nyereségessé vált a jegybank, noha korábban általában veszteséges volt az intézmény. Matolcsy György érdemei ebből a szempontból elismerésre méltók.
– A forint gyengítésével magam is egyetértettem, azonban az államadósság jelentős része is devizában volt, tehát úgy vélem, előbb kellett volna átváltani az adósságot, és utána gyengíteni a forintot. Az csak az érem egyik oldala, hogy 517 milliárd forint nyeresége keletkezett a jegybanknak a forint gyengítésén. Ám amikor az MNB nyereségességéről beszélnek, sokan elfelejtik megemlíteni, hogy ugyanez 4000 milliárd forint veszteséget okozott a költségvetésnek, mert az államadósság ennyivel ugrott meg a forint gyengítésével.

– Akkor valójában 3500 milliárd forint veszteség keletkezett?
– Ha a teljes képet nézzük, akkor igen, másként pedig nem is lehet nézni.

– Az alapítványokba pumpált milliárdokat megpróbálták eltitkolni, de az Alkotmánybíróság döntött az ügyben, így nyilvánosságra kellett hozni, hogy mire költötték a pénzeket. A kormánypárti politikusok és az MNB is azzal érvelt, hogy az alapítványokba tett pénz elvesztette a közpénz jellegét. Ön szerint az alapítványokat eleve törvénytelenül hozták létre, ugyanakkor közpénzből. Nem lett volna kötelező közbeszerzési eljárást kiírni az alapítványok létrehozására, hiszen akkor még a kormányzati logika szerint is közpénz volt az összeg, amiből megalapították a szervezeteket?
– Ez komolyan vizsgálandó kérdés. Méghozzá két szinten is. Először tegyük fel, hogy nincs igazam, és az MNB-nek joga van úgy dönteni, hogy a hasznát különböző általa megnevezett célokra, alapítványokra fordítja. Ez esetben miért nem írtak ki közbeszerzési eljárást az alapítványok létrehozására? Ezeknek a szervezeteknek a megalapításakor nem lehetett volna megkerülni a közbeszerzési törvényt. Hiszen – a jegybanki logika szerint is – amíg a pénz nála van, addig az közpénz, így közbeszerzés-köteles. De kérdéses az is, hogy az alapítványok hogyan viszonyulnak a közbeszerzésekhez. A legújabb MNB-elmélet alapján ott tartunk, hogy az alapítványok közpénzt költenek el, de azért nem a jegybank a felelős, hanem például azok a jegybanki alkalmazottak, akik a kuratóriumokban ülnek. De ez nem működik, hiszen a közpénz felhasználására csak törvény jogosíthat. Tehát a jelenlegi helyzet szerint a szóban forgó közpénz ugyan közpénz maradt, de kivonult az állami közszereplő hatásköre alól.

– Mit gondol, elképzelhető-e, hogy azt a 267 milliárd forintot, amit az alapítványokba tettek, egy esetleges kormányváltás után a következő vezetés nem tudja majd visszaterelni a jegybankba?
– Igen, akár az is előfordulhat, hogy az a pénz ott marad.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »