Tarlós: "amit Lázár János mondott, abból gyakorlatilag semmi nem igaz"

Tarlós: "amit Lázár János mondott, abból gyakorlatilag semmi nem igaz"

Van egy jó hírünk Budapest: nem lesz tavasszal káosz a metrófelújítás miatt.

Ugyanis leghamarabb csak jövő nyáron kezdődhet meg a rekonstrukció. Nem baj, addig sem fogunk unatkozni, főleg, ha Lázár János és Tarlós István az eddigi stílusban folytatják egymás ekézését.

Röviden összefoglalva a lényeg: Lázár János a kormányinfón törvénysértéssel vádolta meg a fővárost, ma ezt a főpolgármester visszautasította, majd valótlanságnak minősítette a miniszter szavait.

Nem jelent meg még a közbeszerzési kiírás, így leghamarabb csak jövő nyáron indulhat a 3-as metró felújítása – mondta Lázár János miniszterelnökségi miniszter a csütörtöki kormányinfón, aki szerint Seszták Miklós, fejlesztési miniszternek semmi köze nincs ahhoz, hogy a BKK által kiírt – amúgy a kormány által erőltetett – tendert megtámadták a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, mert az “súlyosan piacszűkítő” volt.

Lázár szerint a főváros tendere egyes szereplőket automatikusan kizárt, ezzel súlyosan szűkítette a piacot, költői kérdés, vajon eddig ez miért nem zavarta a közbeszerzések során a kormányt. A miniszter szerint a piacszűkítésra példa, hogy olyan határidőt szabtak, amely miatt több szereplő már el sem tudott indulni. De ez még semmi: a miniszter szerint ugyanis a metrófelújítás tenderét még ki sem írták, így mind mondta:

“Jövő nyár előtt aligha kezdődik el a 3-as metró felújítása”.

A Lázár – Tarlós különháború azért is izgalmas, mert a csütörtöki Lázárinfót a (kétheti) pénteki Tarlóinfó követi, így utóbbinak remek lehetősége van arra, hogy Horváth Csaba mellett Lázár Jánoson is élezze a nyelvét. Ez ezúttal sem maradt el.

“Minden további csúszást olyannak kell minősítenem, hogy a főváros nem tudja és nem is hajlandó vállalni a felelősséget érte” – jelentette ki Tarlós István, aki szerint, amit Lázár János elmondott csütörtökön

“abból gyakorlatilag semmi nem igaz”.

Ítélet vádirat helyett

Tarlós Lázár tenderekre vonatkozó kijelentésére reagálva azt mondta, hogy mint a Tanú című filmben, Lázár János az ítéletet olvasta fel a vádirat helyett.
   
A főpolgármester közölte, a 3-as metró infrastruktúrájának felújításához kapcsolódó kivitelezési tenderek mindegyikét kiírták már. Ezeket a főváros honlapján közzé is teszik.
   
Lázár János abban is téved, hogy minden anyagi fedezetet biztosított a kormány. Kormányhatározat valóban van arról, hogy biztosítani fogják a fedezetet, ezért elindíthatóak a közbeszerzések, de “ez a pénz még egyelőre nincs a kasszában” – mondta.

A metróvonal felújítása miatt szükség szerelvénypótlás kapcsán Tarlós István úgy fogalmazott, hogy “ami ebben a buszos ügyben történik május óta az az én szellemi képességeimet messze meghaladja”.
   
Tarlós István elmondta, hogy buszszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzés felfüggesztését Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezte a Volán érdekében. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) nem érvénytelenítette, hanem csak azért függesztette fel az eljárást, hogy megvizsgálja a tendert – közölte megjegyezve azt, hogy a KDB az előzetes véleménykérésnél ezt az eljárást már jóváhagyta, semmilyen kifogást nem emelt, tehát most a saját jóváhagyását kellene megsemmisítenie. Nem is beszélve arról, hogy lekéstek minden határidőt, és ez már önmagában megkérdőjelezi az eljárást – tette hozzá.
   
Emlékeztetett, hogy a főváros a felújítás miatti szerelvénypótlásra csuklós buszokat akart vásárolni, és nem szolgáltatást akart rendelni. Hozzátette azt is, hogy szívesen vásárolnának magyar buszokat, de csak létezőket tudnak megvenni.

Mint ismert: A tender felfüggesztése után a BKK ellenkérelmet írt a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, amelyben Sesztákot befolyásolási kísérlettel vádolják meg. a BKK szerint a Volánbusznak jeleznie kellett volna a kifogásait, ezt azonban nem tette meg, még hozzá úgy, hogy erre a törvény időt és helyet is biztosított. Seszták nyomásgyakorlása természetesen sérti a versenysemlegesség elvét is.
  
Tarlós István azt mondta: nem igaz Lázár János azon kijelentése sem, hogy a főváros által kiírt közbeszerzés piacszűkítő és törvénytelen.
   
Júniusban megvolt az előzetes meghirdetés, erre a Volán be is jelentkezett, júliusban megtörtént a részvételre való meghívás, erre a Volán szintén jelentkezett. A cég rég elindíthatta volna a feltételes közbeszerzését, de júniustól szeptember 22-ig nem csinált semmit – mondta Tarlós István hozzátéve, hogy a cégnél szeptember 22-én indították el a közbeszerzését, majd 23-án “betámadták” a KDB-nél az eljárást.
   
Közölte, értelmezhetetlen, hogy a “betámadás” után a Volán szeptember 26-án beadta a pályázatát.
   
Kérdésre válaszolva elmondta, a KDB még nem döntött az ügyben, és, ha bizottság “az életszerűségnek” megfelelően dönt, akkor még nem biztos, hogy lesz csúszás. Az ügyben Budapesti Közlekedési Központ a KDB-hez észrevételt juttatott el, ebben felvetéseket is megfogalmaztak, mint például azt, hogy érdemes lenne a kezdeményező illetékességét vizsgálni. 

Itt tart most a 3-as metró felújításának és pótlásának ügye, vagyis továbbra sem tudni semmit az ország legfontosabb közlekedési eszközének sorsáról.

Nyugodtan lehet mondani, hogy már a törvényesség látszatára sem adnak

“A tét nem más, mint a csőd szélén levő, valamiért kegyenc MABI-bus megmentése és nem is nagyon titkolt módon direkt megrendeléshez juttatása. Mivel a cégnek nincs a Volánok számára alkalmas járműve, ezért Budapest (volt eddig is) az egyetlen vevője. Budapestnek kell tehát megmentenie a céget, és ezért a kormány egyes tagjai úgy látszik bármire képesek, semmi sem drága, olyan dolgokat is bevállalnak, ami miatt nyugodtan lehet mondani, hogy már a törvényesség látszatára sem adnak.” – írja a VEKE állásfoglalásában.

Szerintük emiatt a 150 busz miatt van az amúgy elég kamuszagú magyar buszgyártási stratégia, meg buszbeszerző bizottság, ezért hoznak törvényt arról hogy a BKV nem vehet magának buszt hitelből, és az összes üzengetés és nyomásgyakorlás is.

Budapest a metrófelújítás mellett, a kormány ellene

Budapest az ország szíve, a nemzetgazdaság motorja, az M3-as metróvonal pedig napi félmillió utasával annak legfontosabb közlekedési ütőere. A végzetesen elavult infrastruktúra miatt a metró nem tud megbízhatóan közlekedni, az azon utazók pedig fizikai épségüket veszélyeztetik minden alkalommal, amikor felszállnak rá. A kormány pedig mindeközben ott fúrja a rekonstrukciót, ahol éri – olvasható a Jobbik reagáló közleményében.

Stummer János, a párt budapesti regionális igazgatója emlékeztetett: tegnap befejeződött a Jobbik budapesti aláírásgyűjtő kampánya, amelynek során az elmúlt három hétben több mint tízezer ember írta alá petíciójukat. Rengeteg budapesti tett aláírásával hitet amellett, hogy a kormánynak mielőbb biztosítania kell az M3-as metróvonal teljes felújításának pénzügyi feltételeit.

A vonalat már a balliberális városvezetés alatt is illett volna felújítani, de ez ügyben egy kapavágás sem történt, 2010 óta pedig a metrófelújítás ügye a kormánypárton belüli pozícióharcok áldozatává vált. Hétről hétre újabb és újabb, egyre későbbi dátumok látnak napvilágot a felújítás várható megkezdésével kapcsolatban. Eddig a 2017 tavaszi indulásra esküdött miniszter és polgármester, utóbbi ma már farol ki a dátumból és hárítja a felelősséget. Viselkedése logikus, hiszen sem az összes szükséges tender nem zárul le addig, sem az uniós támogatás nem érkezhet meg. Nehezen leplezett kétségbeesése pedig érthető, hiszen saját szövetségesei hozták és hozzák ebbe a lehetetlen helyzetbe, és ha ne adj’ Isten baj történne, gondolkodás nélkül húznák rá a vizes lepedőt – áll a közleményben.

“Több mint tízezer utas aláírása van a Jobbik mögött, akik szeretnének biztonságosan, kulturált körülmények között utazni. Ígéretünkhöz híven az ő elvárásaikkal fogjuk szembesíteni Seszták Miklóst soron következő miniszteri meghallgatásán.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »