Tanulni a leckéből

Tanulni a leckéből

Éjszakába nyúló meccsen, tizenegyesekkel harcolta ki a részvételt az Olasz Kupa döntőjébe a Juventus. Az Inter 3-0-s hátrányból kezdte az elődöntő visszavágóját, de majdnem megtréfálta a bajnoki címvédőt. Marco Tardelli szerint a milánóiak érdemeltek volna továbbjutást.

Hatalmas elánnal kezdte a mérkőzést az Internazionale a némiképp tartalékos Juventus ellen. Massimiliano Allegri, a vendégek vezetőedzője a Torinóban elért 3-0-s siker tudatában pihentette legjobbjait, de több sérülés is hátráltatta csapatát.

A védelem azonban nem bírta el a hazaiak nyomását, akik Brozovic két, Perisic egy góljával összesítésben egalizálták a párharcot. Következhetett a hosszabbítás, amelyben a Juventus Barzagli és Pogba becserélésével magára talált.

Döntés végül csak a tizenegyespárbajban született, a zebrák egyszer sem hibáztak, az Interből viszont Palacio telibe lőtte a felső lécet. Drámai meccsen, nem kevés szerencsével jutott döntőbe a Juventus, és a mérkőzés utáni reakciók is az izzadságról, mintsem az önfeledt boldogságról szóltak.

„Fogalmazzunk úgy, ez egy felejthető estére sikerült – nyilatkozta a Juve védője, Andrea Barzagli. – Egy olyan csapatnak, mint a Juventus, nem szabad elajándékoznia ilyen fontos meccseket. Örülünk, hogy döntőbe jutottunk, hiszen ez volt a szezon előtti célkitűzéseink egyike, de tanulnunk kell a leckéből.”

Leonardo Bonucci lőtte be a mindent eldöntő tizenegyest, de a találkozó után ő sem volt a legjobb kedvében: „Rossz mentalitással érkeztünk a mérkőzésre, és utálom ezt kimondani, de a mai volt a legrosszabb teljesítménye a Juventusnak azóta, amióta itt játszom. Szerencsére sikerült kiharcolni a tizenegyespárbajt, ami, mint tudjuk, puszta szerencsejáték.”

Marco Tardelli szerint igazságtalan eredmény született. Tardelli az olasz válogatottal 1982-ben világbajnokságot nyert, s játékosként szerepelt a Juventus és az Inter színeiben is, így éjszaka mindkét csapatért izgulhatott. „Összességében az Inter érdemelte volna meg a továbbjutást. Mancini sokkal támadóbb szellemű csapatot küldött pályára, és az ő játékosaiban sokkal jobban dolgozott a győzni akarás” – nyilatkozta a Tuttomercatowebnek.

A Coppa Italia döntője május 21-én a római Stadio Olimpicóban kerül megrendezésre, a Juventus ellenfele pedig az AC Milan lesz. Addig azonban nagy feladatok várnak Allegri csapatára, hiszen két hét múlva játsszák a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-visszavágójukat a Bayern München otthonában. A 2-2-es torinói döntetlen után bravúrra lenne szükségük a továbbjutáshoz. Jó hír, hogy addigra Giorgio Chiellini, Cluadio Marchisio, Patrice Evra és Mario Mandzukic is felépül sérüléséből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »