Talán kiderülhet szeptember 11. titka

Talán kiderülhet szeptember 11. titka

Az amerikai kormányzat rövid időn belül nyilvánosságra hozza a 2001. szeptember 11-i terrortámadások eddig titkosított részleteit is, azt a 28 oldalnyi szöveget, amelyet a vizsgálóbizottság eddig soha nem publikált.

A sokat emlegetett és vitatott 28 oldalas jelentésrészlet titkosításának feloldásától politikusok és elemzők egyaránt azt várják, hogy fényt derít a szaúdiak vélelmezett szerepére a terrortámadásokban. A szóban forgó  28 oldal titkosítását még George W. Bush elnök rendelte el, arra hivatkozva, hogy védeni szeretné a hírszerzési forrásokat és módszereket, elemzők szerint azonban azért is, hogy ne keltsen neheztelést a sivatagi királyságban. Rijád ugyanis szoros szövetségese Washingtonnak.          

Az eddigi vizsgálatok nem tártak fel adatokat, még kevésbé bizonyítékokat, amelyek arra utaltak, hogy a szaúdi kormányzat, vagy egyes szaúdi tisztségviselők bármilyen szerepet játszottak volna a merényletekben, vagy közük lett volna akár az előkészítésükhöz is. Sajtótájékoztatóján Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szintén azt közölte: a hírszerzés – miután ismét tüzetesen átvizsgálta a vitatott 28 oldalt – megerősítette, hogy nincs bizonyíték esetleges szaúdi cinkosságra.    

A dokumentumokat a Fehér Ház pénteken átküldte a Kongresszusnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »