Találja ki, hogy ezt melyik párt mondta: "ezért mossák össze tudatosan az illegális és gazdasági migránsokat az oltalmazottakkal"

Találja ki, hogy ezt melyik párt mondta: "ezért mossák össze tudatosan az illegális és gazdasági migránsokat az oltalmazottakkal"

Ha ez a mutatvány sikerül a Fidesznek, akkor én önként jelentkezem az első Mars-misszióba, és itt hagyom ezt a bolygót.

Arról van szó, hogy vasárnap kiadott egy 4 mondatos közleményt a Fidesz sajtóosztálya, amelyben az MSZP-t vádolják meg épp azzal, hogy a migránspárti Soros-hálózatot mentegetik. Nyilván, a szokásos bullshit, azonban a közlemény egynegyede olyan liberális, migránspárti, hogy azokkal eleddig csak az Orbán-kormányt támadták a migránspárti, „Soros-ügynökök”, itthon és külföldön.

Mondhatni, a Fidesz újra Soros György gondolatait veti papírja!

Ezt figyeljék, a Fidesz szerint a szocialisták mentegetik Sorosékat, és

„ezért mossák össze tudatosan az illegális és gazdasági migránsokat az oltalmazottakkal”.

Tehát, a Fidesz vádol azzal másokat, hogy összemossák a gazdasági migránsokat az oltalmazottakkal!

Csakhogy ne mindig Orbán és Őcsény legyen a téma

Hírdetés

Emlékezetes, 12 nappal ezelőtt (január 11-e előtt) még egészen másképp gondolkodtak erről Orbán Viktorék, elég csak beütni random keresőszavakat, például Fidesz, Migration Aid.

Az első találatok között ott van a Fidesz országgyűlési képviselője, Manninger Jenő, akinek még nem szóltak, hogy

olyan emberekről beszél, akik korábban illedelmesen bekopogtak.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a Soros terv része. Az ügy azért is kiemelt figyelmet érdemel, mivel nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a későbbi betelepítések előszobája lehet”

– reagált arra a keszthelyi fideszes honatya, hogy a Migration Aid tavaly augusztusban Zalaváron a magyar állam által oltalmazott embereket táboroztatna.

S olvassuk csak el, mit válaszolt erre a szervezet:

„Azokról van szó, akik Magyarországon tartózkodnak már és itt szeretnének maradni, itt próbálnak meg integrálódni, viszont anyagilag nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt megengedhetik maguknak”.

Azaz, a Fidesz ne mossa össze tudatosan az illegális és gazdasági migránsokat az oltalmazottakkal. Csak tudnám, hogy ki hajtja végre a Soros-tervet.

(A címlap- és borítóképen Winston Smith látható, amint szembesül Orwell 1984 világával).


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »