Takarítósors Magyarországon: piszkos a munka

Takarítósors Magyarországon: piszkos a munka

Minimálbér, létbizonytalanság, szétköpködött szotyolahéjkupacok. Erre számíthat, aki ma Magyarországon takarítóként szeretne munkát vállalni. Még akkor is, ha OKJ-s végzettsége van, ismeri a modern takarítási technológiákat, és négy óra alatt zokszó nélkül kitakarít egy 1500 négyzetméteres épületszintet. Talán nem véletlen, hogy a hazai munkaerőpiacon – ki gondolná, hogy az őrző-védők mellett – takarítókból van a legnagyobb hiány.

Takarítót keresünk azonnali kezdéssel – olvasom a sokadik hirdetést az egyik népszerű álláskereső portálon. A feladat: irodahelyiségek, máskor gyárépület vagy edzőterem folyamatos tisztán tartása. A munkavállalóval szemben a leggyakrabban említett elvárások: többéves munkatapasztalat, nagy teherbíró képesség, megbízhatóság, ápolt, rendezett megjelenés, büntetlen előélet, igényes munkavégzés, folyamatos műszakrend vállalása. Amit cserébe biztosítanak: munkaruha, esetleg fiatalos, összetartó csapat. Elgondolkodtató, hogy jó néhány hirdető azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy bejelentett munkaviszonyt kínál.

– A takarítás ma már nem azt jelenti, hogy babos kendős nénikék fókáznak partvisnyélre erősített felmosóronggyal. A hatékony munkához szaktudás, gyakorlat kell: bonyolult és drága takarítógépeket kell megfelelően használni, valamint érdemes tisztában lenni többek között a zöld vagy környezetbarát takarítási technológiák mikéntjével is. 2005 óta OKJ-s képzésen is részt vehet, aki profi szakemberré szeretne válni – mondja Paár Zoltán, a Magyar Tisztítástechnológiai Szövetség (Matisz) elnöke.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

A szakma alulfizetettségének az elnök szerint az az oka, hogy a rendszerváltás után, amikor számos takarítócég alakult, még mindenki úgy tartotta, hogy a takarításhoz nem kell szakértelem. Idővel aztán más szolgáltatások bérezése emelkedett, ám a takarításé nem változott. Ma például egy összeszerelő üzem jóval magasabb bért biztosít a gépsoron dolgozó munkásainak, mint egy takarítócég a beosztottjainak. Ráadásul míg például az őrző-védők számára az építőiparban kormányrendelet határozza meg a minimális rezsióradíjat, a takarítószakmát illetően nem született ilyen döntés. A Matisz 2016-ban meghatározta a takarítási önköltségi díjat (töd), amely tartalmazza azt a legalacsonyabb költséget, amelynél kevesebbért a törvények, jogszabályok betartásával, valamint a szakmai szempontok figyelembevételével nem lehet takarítási szolgáltatást nyújtani.

– Szeretnénk, ha a tödöt a megrendelők is figyelembe vennék. Ők is tudják, hogy az a szolgáltató, akit nem fizetnek meg, szinte biztos, hogy nem fog minőségi munkát végezni – taglalja Paár Zoltán.

Blöffölő szolgáltatók

Belényi György cége, a HouseHold 4you Kft. a takarítás mellett vagyonvédelemmel, műszaki üzemeltetéssel foglalkozik, valamint informatikai, biztonságtechnikai szolgáltatásokat nyújt. A cégvezető szerint a rendszerváltás előtt az állami vállalatok saját állományában foglalkoztatott takarítók még hivatásuknak érezték a munkájukat. A kilencvenes évektől egyre több takarítócég alakult, ekkoriban a növekvő túlórákhoz ki nem fizetett szabadságok, stagnáló bérek társultak. Akkor már legtöbben más lehetőségek híján, kényszerből választották ezt a foglalkozást.

– Most jutottunk el odáig, hogy elfogyott az utánpótlás: a magas képzettséggel nem rendelkező fiatalok inkább elmennek külföldre mosogatni, takarítani, mint hogy itthon végezzenek alacsony presztízsű munkát, majdhogynem éhbérért – mondja.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Belényi György szerint az élőerős FM (facility management)-szolgáltatásokat – takarítás, karbantartás, őrzés-védelem stb. – illetően a legnagyobb probléma a motiválatlanság. A megbízó cégek ezeket a feladatokat szükséges rossznak, az értük fizetendő összeget ablakon kidobott pénznek tekintik. Igyekeznek a lehető legalacsonyabb áron igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat még akkor is, ha ez a munka színvonalának a rovására megy.

– Az FM-szolgáltatások egyik rákfenéje, hogy mindig van olyan cég, amely „blöfföl”: úgy vállalja el a megbízást, hogy közben látja, a megrendelőtől kapott pénzből nem tudja fedezni a kiadásait. Ezért legtöbbször azon spórol, hogy nem vagy csak részben teljesíti az állam részére a befizetési kötelezettségeket. Nekünk a felkérések nagyjából harmadát azért kell visszautasítanunk, mert a megbízók kevesebbet szeretnének fizetni a szolgáltatásért, mint amennyibe a munka elvégzése kerül – teszi hozzá a cégvezető.

Az is meglepő, hogy míg közmunkásként ötven-hatvan ezer forintos nettó havi fizetésért dolgoznak emberek, takarítani, biztonsági őrnek vagy műszaki karbantartónak dupla vagy két és félszer ennyi pénzért is csak kevesen mennek el. A felmérések azt mutatják, hogy a közmunkáslétbe könnyen belekényelmesednek az emberek. Belényi György szerint különböző átképző programok segítségével hidat lehetne teremteni a közmunka és a versenyszféra között. Akkor talán nem takarítókból lenne a legnagyobb hiány a munkaerőpiacon. Ehhez persze az sem ártana, ha a szolgáltatók felismernék, hogy nem szabad irreálisan alacsony áron elvállalni a megbízásokat. Ha a vállalkozók egységesen törvényes, korrekt árképzést alkalmaznának, akkor is lenne munka, csak éppen a megrendelő valós kép alapján döntene, és jobb minőségű szolgáltatást, az alkalmazottak pedig több fizetést kapnának.

Munkavállalás „buktával”

Az egyik multinacionális cég budapesti irodaházának létesítményüzemeltetője (a facility manager felügyeli az ingatlan üzemeltetésének minden mozzanatát a takarítástól a karbantartási feladatokig) szerint az a cég, amely valószínűtlenül alacsony árért kínálja a szolgáltatásait, általában a saját dolgozóin spórol. Például képzett szakemberek helyett idős asszonyokat alkalmaz, akik nyugdíj-kiegészítés céljából vállalnak takarítást. Márpedig egy hatvan-hetven éves hölgy nem tud olyan hatékonyan dolgozni, mint egy szakképzett harmincéves férfi. A képzetlen takarítók sokszor nem ismerik a vegyszereket, nem tudják használni a modern takarítóeszközöket. Hamar kiderül, ha valakinek nincs elég rutinja, tapasztalata ahhoz, hogy például négy óra alatt kitakarítson egy hatalmas épületszintet. Sokan egy-két nap után felmondanak.

– Nálunk közel negyvenezer négyzetméternyi területet kell naponta végigtakarítani: irodákat, konyhákat, mosdóhelyiségeket. Nem mindegy, hogy a takarítást milyen eszközökkel, milyen vegyszerekkel végzik. Ezért igyekszünk nagyon pontosan meghatározni az igényeinket a szolgáltató számára: gyakran a takarítási technológiát, sőt a takarítószemélyzet számát is előírjuk – mondja a menedzser.

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

A takarítócégek tendereztetését a beszerzési osztály végzi, hogy ki lesz a nyertes, abban a szakmaiság mellett természetesen az anyagiak is nagy szerepet játszanak. A győztes cég általában két-három évig biztosítja az épület teljes üzemeltetését. A szolgáltatást nyújtó cégeknek a presztízs miatt is fontos, hogy multivállalatot is az ügyfeleik között tudjanak, jól mutat a referencia a portfólióban. Olykor az is előfordul, hogy „buktával” is elvállalják a munkát csak azért, hogy ne essenek ki a körforgásból. Egy-két év szünet után ugyanis nagyon nehéz visszatalálni a munkaerőpiacra. A menedzser szerint érdemes volna a szolgáltatóknak elgondolkodniuk azon, hogy ha minden cég egységesen magas árat kérne a szolgáltatásaiért, a megrendelő sem tudna kevesebb pénzért dolgoztatni, és akkor az alkalmazottait is jobban meg tudná fizetni.

– A takarítóknak nemcsak a fizetésük, munkájuk presztízse is igen alacsony. Sokan nem tekintik őket szakembereknek, sőt olykor embereknek sem. Nálunk gyakran előfordul, hogy cégünk munkatársai még egy liftbe sem szállnak be velük – meséli.

Karácsonyi ajándék itthon és külföldön

Ilona korábban csak mellékállásban takarított, hogy – egyedülálló szülőként – a gyermekeit el tudja tartani. Néhány éve aztán a mellékállásból főállás lett: most éppen a lakhelyén, egy dunántúli városban gyárépületet takarít. Napi penzuma egy 1800 négyzetméteres épületszárny: irodák, fürdőszobák, mellékhelyiségek. Mindezt közel a hatvanhoz, három műszakban, minimálbérért. A munkáltató cég háromhavonta hosszabbítja meg az alkalmazottak szerződését, betegnek lenni, hiányozni nem érdemes, mert akkor nem biztos, hogy lesz folytatás. Négy munkanap után következik egy szabadnap, a hétvégék, az ünnepek rájuk nem vonatkoznak, karácsonykor például három éjszakát is végigdolgozott. A fizetés mellé a pótlékokon kívül más nem jár, januárban kilencvenezer forintot kapott kézhez. Nem sok, de itt legalább be van jelentve. Takarítókból náluk is nagy a hiány, sokan inkább elmennek munkanélküli-segélyre, mint hogy napi nyolc órában vödröket emelgessenek, partvist tologassanak. Hogy a gyár dolgozói mennyire becsülik meg a takarítók munkáját, arról a kuka mellé dobált szeméthalmok, a szétköpködött szotyolahéjkupacok tanúskodnak.

Külföldön egészen más a helyzet. A harmincas éveiben járó Andrea négy éve él Ausztriában. Magyarországon saját boltot működtetett, nem nagy haszonnal. Sok „ideget evett”, míg 2012 tavaszán eldöntötte, hogy új életet kezd, és nyugati szomszédunkhoz költözik. Egy hónap múlva már az egyik osztrák takarítócégnél dolgozott.

– Eleinte nem volt könnyű megemészteni, hogy „csak” takarítónő vagyok, de már túltettem magam rajta – mondja.

Ausztriában a takarítókat is emberszámba veszik. Ha valaki valamit rosszul csinál, nem szidják meg, szépen megkérik, hogy javítsa ki a hibát. Karácsonykor ajándékkal is megköszönik munkájukat. Andrea évente 14 havi teljes munkabért kap, fizetése minden év januárjában emelkedik. Sokat dolgozik, de megszakadnia nem kell. A cég rugalmas, ha valami közbejön, és kell egy szabadnap, igyekeznek megoldani. A fizetése jelenleg nettó 1160 euró.

Észak-Európában sem panaszkodnak a takarítók. Kata három évvel ezelőtt költözött Stockholmba, férje akkor már hosszú ideje a svéd fővárosban dolgozott. Bár diplomája van, rendes nyelvtudás híján nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, ezért vállalt munkát egy takarítócégnél. Igaz, hogy órabérben foglalkoztatják (ami jelenleg bruttó 116 korona), de akkor sincs baj, ha kevesebb a munka, az alapbért mindig megkapja.

– Itt nincs olyan, hogy cikis munka. Ha valaki tisztességesen dolgozik – legyen takarító vagy ügyvéd –, azt megbecsülik. Ebédidőben tele vannak az éttermek munkásruhás emberekkel, és senkit nem küldenek ki azért, mert festékes a nadrágja. Sőt szerintük így legalább látszik, hogy dolgozol (tehát van pénzed kifizetni az ebédedet). Ha otthon elmesélem valakinek, hogy mit csinálok, általában meglepődnek. Diplomásként takarítasz? – kérdezik.

A riport készítése folyamán több irodaházban is jártam. Nyugtalanító érzés volt látni, hogy miközben a modern bútorokkal felszerelt irodahelyiségekben öltönyös emberek méregdrága számítógépek billentyűzetét nyomogatják, a munkáját „láthatatlanul” végző takarítószemélyzet (volt olyan hely, ahol elvárták, hogy lehetőleg minél kevesebbet legyenek szem előtt) az irodában dolgozók eldobált csikkeit szedi össze, az asztalon hagyott piszkos tányérait mosogatja el vagy éppen sáros lábnyomait próbálja kivakarni a padlószőnyegből. Pedig senkinek nem lesz jó, ha Magyarországról elfogynak a takarítók, valakinek úgyis el kell végeznie a piszkos munkát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »