Tagadják, hogy Kubatov-lista alapján, hivatalnokokkal buzdítanák a szavazókat

Tagadják, hogy Kubatov-lista alapján, hivatalnokokkal buzdítanák a szavazókat

Állami hivatalnokok agitálnak embereket a népszavazási részvételre a 444.hu birtokába jutott dokumentumok szerint. A nagyobbik kormánypárt budapesti kampányfőnöke semmi kivetnivalót nem lát, a kancelláriaminiszter magánügyről beszél, a Fidesz-frakcióvezető pedig szocialista–DK-s összeesküvésre gyanakszik. Az adatvédelmi hatóság viszont vizsgálatot indított az ügyben.

Kubatov Gábor tíz éve felel a Fidesz szavazóinak mozgósításáért. A 2010-es parlamenti választás előtt is ő készítette fel a párt aktivistáit. Az egyik résztvevő rögzítette a zárt körű eligazításon elhangzottakat, majd a hangfelvétel nyilvánosságra került.

„A rendszer úgy működik, hogy én látom, hogy ki mikor lépett be, mennyi időt van bent, mennyit módosított rajta, hány telefonszáma van, mennyi ímélcíme van. Ha belépett, dolgozott-e benne, vagy csak bekapcsolta a rendszert. Tehát tudom pontosan kontrollálni ezt a dolgot.”

A Kubatov-listát a mostani népszavazás hajrájában is bevethetik. A 444.hu írt arról, hogy minisztériumi és önkormányzati dolgozóknak szabták feladatul a telefonos agitálást, mégpedig munkaidőben.

„Arra szeretnénk kérni, hogy menjen el, és szavazzon nemmel. Nagyon köszönjük. Viszonthallásra!” – az idézet illusztráció, de ugyanez a mondat közhivatalnokok szájából is elhangozhat. Sorvezetőt kaptak ahhoz, hogy mit mondjanak, hogyan érveljenek. A kommunikációs segédanyagot a kormánypártok állíthatták elő, erre utal a rajta feltüntetett Fidesz- és a KDNP-logó.

A Fidesz budapesti kampányáért felelős Kocsis Máté semmi kivetnivalót nem lát az akcióban. „Ha egy kormány intézményesen elkötelezi magát parlamenti felhatalmazással egy népszavazás mellett, akkor a kormány alkalmazottainak lehetőségük van arra, hogy ebben részt vegyenek, és hogyha ehhez nekik kommunikációs támpont kell, azt azért én nem tartom olyan nagyon durva dolognak” – jelentette ki Kocsis Máté az ATV műsorában.

A propagandaminiszter helyettese tagad. „A népszavazással kapcsolatban, ez nagyon fontos, a kormány nem indít és nem koordinál semmilyen telefonhívást. A kormány beszámolt arról, hogy milyen eszközökkel vesz részt a kampányban, szó esett korábbi sajtótájékoztatókon miniszterelnöki levélről is, a tájékoztató kiadványokon a kormány által megjelentetett hirdetéseket pedig mindenki láthatja, ezekről a kormány mindig beszámol. Számos valótlan állítás hangzik el ugyanakkor a népszavazási kampánnyal kapcsolatban, ezek célja, úgy gondolom, hogy ellehetetlenítsék a referendumot. Ha bármilyen médiumnak tudomása van olyan gyakorlatról, amely szerinte szabálytalan, akkor annak rendje és módja szerint tegyen bejelentést” – nyilatkozta Dömötör Csaba államtitkár.

A kancelláriaminiszter szintén tagadja az utasítást, de azt is mondja: ha egy minisztériumi dolgozó álláspontjáról ismerőseit is megpróbálja meggyőzni, azt megteheti. „Nincs tiltva az, hogy politikai pártnak tagja legyen egy kormányhivatali dolgozó. Az sincs tiltva, hogy legyen álláspontja, hogy legyen véleménye. Mint tudja, a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozóknak van szavazati joguk” – mondta a kancelláriaminiszter.

Kósa Lajos viszont összeesküvést sejt. „Egészen biztos, hogy DK-ok vagy szocialista párttagok, pártszimpatizánsok dolgozhatnak ilyen helyen, és akkor ilyet csinálnak csak azért, hogy meghekkeljék. Ugye kapott konkrét felszólítást a népszavazással nem szimpatizáló állampolgár, maga a Helsinki Bizottság kérte azt, hogy hekkeljék meg a népszavazást: »így lehet meghekkelni«” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

A szocialisták visszautasítják Kósa Lajos szavait, szerintük a kormánypártok azért vették elő a Kubatov-listákat, mert a legfrissebb felmérések szerint eredménytelen lesz a referendum. „Minden eszközt felhasználnak, minden eszközt megpróbálnak arra, hogy az embereket megfélemlítsék és elvigyék szavazni. Ebből a szempontból szerintem határpontot léptünk át akkor, amikor a közszférában dolgozókat, akik az egzisztenciájukat féltik, kényszerítik, ráveszik valamilyen módon arra, hogy agitáljanak egy párt mellett” – jelentette ki Molnár Gyula pártelnök.

A DK szerint választási csalás, ha köztisztviselők kampányolnak munkaidőben, ezért bejelentést tettek a Nemzeti Választási Bizottságnál. „Munkavégzés helyett ezek az emberek kampányolnak a Fidesznek, akár egy – a szó szoros értelmében vett – pártállamban. Szeretném jelezni, hogy ez még azt is feltételezi, hogy ezeket az embereket megzsarolhatja a hatalom, és olyan helyzetbe hozhatja őket, hogy elveszíthetik az állásukat, amennyiben nem tesznek eleget a hatalom kérésének” – nyilatkozta Gréczy Zsolt pártszóvivő.

A Nemzeti Választási Bizottság egyelőre nem foglalt állást az ügyben, de a kormány már lépett. A DK nyilatkozata miatt feljelentést tesz rágalmazásért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »