Szovátán egymást kergetik az utcán az emberek és medvék

Szovátán egymást kergetik az utcán az emberek és medvék

A Maros megyei Szovátán a híradások szerint igazi harc folyik az utcák uralmáért emberek és medvék között. A hazai román sajtóban most kezdett el terjedni egy biztonsági kamera felvétele, amelyen az látszik, hogy egy medve egy nő után szalad.

Van azonban egy másik videó is, ezen meg egy autó kerget egy medvét:

Hírdetés

Egyelőre sem ember, sem medve nem sérült meg a nagy kergetőzésben, az első videón látható nőnek sikerült bemenekülnie egy udvarra, ahová a medve nem követte, a medve pedig – mint látható – letér az útról oda, ahová a terepjáró már nem tudja követni.

A lakosok megőrizték a jókedvüket, mondván, a medvék csak haza jöttek, hiszen a településen van a Medve-tó. Mások persze aggódnak, és arról beszélnek, hogy körülbelül 20 medve érkezik meg esténként, és a kukákban kutatnak élelem után.

Az Adevarul lapnak nyilatkozva a városka polgármestere, Kiss Ferenc elmondta, ők három medvéről tudnak, és már megvitatták tanácsülésen a problémát, illetve jelezték a prefektúra, a vadásztársaság,m és a környezetvédelmi minisztérium felé is, hogy szeretnék, ha a medvéket áthelyeznék a településről, vagy kilövési engedélyt adnának ki rájuk.
(adevarul)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »