Szórványkollégiumi épületet avattak az erdélyi Magyarlapádon

Szórványkollégiumi épületet avattak az erdélyi Magyarlapádon

Felavatták a magyar kormány támogatásával felépült szórványkollégium új épületét csütörtökön az erdélyi Magyarlapádon (Lopadea Noua).

Az avatóünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a szórványban élő magyarok támogatásának a szükségességéről beszélt. “Ha a szórványt feladjuk, a szórványosodás folyamata előbb utóbb a tömböt is eléri” – jelentette ki.

Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt hetekben az erdélyi szórványmagyarság számára több iskolát is avattak. Megjegyezte: az új létesítmények nem vonták el a magyar gyermekeket más intézményekből, hanem újakat vontak be a magyar nyelvű oktatási hálózatba.

“A gyermekek, a fiatalok támogatásával a saját jövőnket támogatjuk. Ha magyarként nőnek fel, akkor tudunk a további ötven-száz évben a magyar nemzetben gondolkodni” – fogalmazott az államtitkár.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette, a magyarlapádi létesítmény az erdélyi kollégiumi hálózatnak a része, amelyiket az elmúlt tíz évben azzal a céllal építettek ki, hogy valamennyi erdélyi magyar gyermek magyar nyelven tanulhasson. Hozzátette: a minőségi oktatás megteremtése a következő kihívás a közösség számára. Az RMDSZ elnöke példásnak tartotta a magyarlapádiak összefogását a kollégium felépítése ügyében. “Úgy kell építeni a közösségeinket, hogy legyen magyar jövő a következő évtizedekben, évszázadban is” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Sipos Ferenc, a kollégiumot felépítő Ethnika Alapítvány elnöke elmondta, Magyarlapádon azzal sikerült összefogni a közösséget, hogy két évtizede évről-évre megszervezik a helyi néptánctábort. Ezt az összefogást példázta, hogy az ünnepség végén közel harminc táncházzenész kezdett örömzenélésbe, és zenéjükre népviseletbe öltözött fiatalok perdültek táncra. A közös zenélésbe a helyi lelkész és az alapítványi elnök is bekapcsolódott.

Magyarlapádon 2014-ben kezdődött el a helyi református egyházközség és az Ethnica Alapítvány közös építkezése. A 2015-ös tanévre a református gyülekezeti terem fölé építettek emeletet, melyben kollégiumi szobákat hoztak létre 15 gyermek számára. A kollégiumba beköltöző gyermekek számára ingyenes szállást, étkezést, pedagógusi felügyeletet és délutáni programokat biztosítottak. A szeptemberben elkezdődött tanévben húsz gyermek lakik a kollégiumban. Valamennyien a közelmúltban felújított magyarlapádi 1-8 osztályos iskolában tanulnak, majd a nyolcadik osztály elvégzése után a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytathatják magyar nyelvű tanulmányaikat.

A csütörtökön átadott új épület 24 diák elszállásolására alkalmas. A két kollégiumi épület felépítését 53 millió forinttal támogatta a magyar állam. Az Ethnika Alapítvány további 35 millió forintot más forrásokból gyűjtött össze.

MTI

The post Szórványkollégiumi épületet avattak az erdélyi Magyarlapádon appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »