Szomorú: elhunyt az amerikai diszkókorszak egyik királynője

Meghalt 60 éves korában Joni Sledge amerikai énekes, aki a testvéreivel alkotott együttesük, a Sister Sledge tagjaként énekelte a We Are Family című világslágert – közölte a zenészek szóvivője.

Sledge-t pénteken holtan találták phoenixi otthonában, a halál okát egyelőre nem állapították meg – olvasható a szóvivő szombati közleményében.

A philadelphiai születésű Sledge lánytestvéreivel, Debbie-vel, Kimmel és Kathyvel együtt alakította meg a Sisters Sledge-t 1971-ben. Legnagyobb sikerű albumuk, a We Are Family 1979-ben jelent meg, a harmadik helyig jutott az amerikai toplistán (US Album Chart), az azonos című kislemez a Billboard slágerlistáján lett második ugyanabban az évben.

Hírdetés

A diszkókorszak virágkorában – közismert dalukon kívül – népszerű lett a He’s the Greatest Dancer és a My Guy című számuk is. Ugyan Joni sosem volt a csapat szólóénekese, egyik sikerük, a Reach Your Peak az ő nevéhez fűződik.

A nővérek Ferenc pápa előtt is énekeltek, amikor az egyházfő 2015-ben Philadelphiába látogatott a Családok Világtalálkozójára.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »