Szolidaritásról és sajtószabadságról

Szolidaritásról és sajtószabadságról

2002-ben, amikor a Fidesz a közszolgálati tévé megosztását kérte, akkor így hangzott Medgyessy válasza: „Akinek tévé kell, vegyen magának”.

Minden részvétem azoké, akiknek megrendült az egzisztenciája a Népszabadság bezárása miatt. Sajnálom őket emberként, hogy egy ilyen bizonytalan helyzettel kell megbirkózniuk. Az is igaz azonban, hogy többen osztoznának ebben a részvétben, ha a baloldali média nem gyújtott volna örömtüzet minden alkalommal, amikor nehéz helyzetbe kerültek jobboldali kollégáik.

Például 2002-ben, amikor jobboldali sajtómunkatársakat tucatszám bocsátották el állásaikból, vagy amikor két évvel ezelőtt közel harminc újságírójától vált meg a Magyar Nemzet. A baloldal részéről akkor sem igazán működött az együttérzés parancsa, amikor G. Fodor Gábor vagy a Demokrata megvert újságírója mellett kellett volna kiállni. Arra viszont emlékszem, hogy 2002-ben, amikor a Fidesz a közszolgálati tévé megosztását kérte, akkor így hangzott Medgyessy válasza: „Akinek tévé kell, vegyen magának”. Az akkor óriási médiafölényben lévő baloldal részéről halk kuncogás volt a reakció. Ezért bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.

De legyen kerek a történet, és menjünk vissza az időben egészen 1989-ig. Ekkor lett a Párt és a Dolgozók hivatalos újságából a német Bertelsmann AG médiaóriás lapja. A Párt kommunikációs ökle ezzel egy csapásra mértéktartó, européer lappá vedlett át – a Népszabadság elsőként mentette át magát az új rendszerbe. Az újság természetesen továbbra is az MSZP hivatalos szócsöve maradt, hiszen ebben az időben a szocialistáknak még meghatározó tulajdonrészük volt a lapban. Egészen 2015 júniusáig, amikor az MSZP pártalapítványa eladta 27,65%-os részesedését, és a Párt formálisan kivonult a lapból.

Akik most a szolidaritást kérik számon, azoknak először saját elvtársaikra kéne nézniük, akik két éve eladták a fejük fölül a lapot. A szolidaritást a baloldali táboron belül mondták fel először. Igazából az MSZP nem csinált mást, mint amit kormányon is tett. Eladósított és eladott mindent, amihez csak hozzáért. Hol volt a Népszabadság, amikor az MSZP-SZDSZ kormány külföldieknek adta el a magyar ipar egy maghatározó részét a 90-es évek derekán? Akkor sem történt más, minthogy nagy múltú magyar cégeket külföldiek vettek meg, majd zártak be, ezreket, tízezreket téve utcára. Nem emlékszem, hogy akkor a Népszabadság (hangsúlyozzuk még egyszer: a Dolgozók lapja) felemelte volna szavát a reménytelen helyzetbe került emberekért. Talán a Népszabadságért is többen utcára mennének most, ha akkor ők is kiállnak az üveggyöngyökért odadobott magyar ipar mellett.

Ennyit a szolidaritásról.

Most pedig beszéljünk kicsit a sajtószabadságról. Akik ma és az elmúlt években a sajtószabadságért tüntettek, hol voltak a 90-es években, amikor a jobboldalnak semmilyen médiuma sem volt? Nem emlékszem, hogy a baloldaliak demonstrációt szerveztek volna az 1996-os médiatörvény ellen, amellyel a balliberális kormányzat egy egyértelműen neki kedvező, egyoldalú médiastruktúrát alakított ki. Az, hogy a minap a Kossuth téri tüntetők a konzervatív Magyar Idők példányait égették, pontosan mutatja, hogy mit gondol az ott összegyűlt tömeg a sajtószabadságról. Persze nincs is ebben semmi meglepő, hiszen már régóta tudjuk: a baloldal értelmezésében a sajtószabadság akkor zavartalan, ha csak az ő hangjuk hallatszik.

2016-ban a sajtószabadságot a Népszabadság megszűnése miatt félteni nem más, mint hiszti. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy a baloldal reprezentáltsága a sajtóban ma sokkal nagyobb, mint politikai-társadalmi támogatottsága. A legnézettebb tévé-csatorna baloldali, a legolvasottabb internetes sajtóorgánum szintén baloldali. Nagyságrendekkel több baloldali hetilap van a piacon, mint jobboldali. Ha valaki, akkor a Jobbik panaszkodhatna a médiastruktúrára – ők azonban, mint láthatjuk, inkább felzárkóztak a baloldal mögé, és beálltak Népszabadság-siratóasszonynak.

Azok, akik ma a Népszabadságért tüntetnek, érthetetlen, hogy miért csinálják a hisztit. Kin kérik számon a Népszabadság leépülését? Az MSZP-n, ami eladta? Az olvasókon, akiknek a száma 1 millióról 50 ezer főre apadt? A médiatulajdonoson, aki nem hajlandó tovább finanszírozni a Népszabadság termelte veszteséget? Vagy, ha szerintük Orbán Viktor záratta be a lapot, akkor esetleg tőle várják, hogy fenntartsa az újságot? És ha valóban ez lenne a helyzet, az megnyugtatóbb lenne a baloldali értelmiség számára, hogy Orbán Viktor finanszírozza az egykori MSZMP hivatalos lapját?

Jó reggelt! Az MSZP-t, annak lapját, a Népszabadságot, és az egész magyar baloldalt pont az a baloldali értelmiségi juttatta ilyen nyomorúságos helyzetbe, amelynek veretes tagjai most kint állnak és rázzák az öklüket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »