Szocialisták vs. Fidelitas – mi csak egy kávét kérünk

A MSZP 2004-ben bevitte az országot az Európai Unióba, 2016-ben pedig ők védik meg Magyarországot, hogy ne lehessen kivezetni az unióból – mondta az MSZP elnöke csütörtökön Debrecen főterén, a párt nőszövetségének Szeretettel a gyűlölet ellen című rendezvényén.

Molnár Gyula szerint “nem létező kérdésre nincs jó válasz”, ezért arra kért mindenkit, október 2-án maradjon otthon, mert “csak azt a szavazatot nem lehet elcsalni, ami nincs leadva”.

A szocialisták rendezvényének kezdetén a Fidelitas helyi aktivistái Ne kockáztassátok a jövőnket! feliratú molinót tartottak magasba, folyamatos fütyüléssel és a “hazaáruló” szó skandálásával zavarták az ellenzéki politikusok – Molnár Gyula és Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke – beszédét.

A rendezvény végén tumultuózus jelenetek zajlottak le az MSZP aláírópultjánál. Gurmai Zita a kamerák jelenlétében hívta fel telefonon a belügyminisztert, és üzenetrögzítőjére mondva kérte sürgős intézkedését az egyre durvábbnak látszó incidens, dulakodás megfékezésére.

Az ellentüntetők vezéralakja külön szóváltásba keveredett Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselővel. “Ez volt a gyűlöletkampány” – mutatta fel neki a férfi az MSZP-s politikus arcképével megjelent egykori plakátot, amelyen a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004. december 5-ei népszavazás előtt.

A város főterén kialakult hangzavar és tumultuózus jelenetek közben többen skandálták, hogy “Orbán takarodj!”, “Viktor takarodj!”, az ellentüntetők pedig továbbra is azt, hogy “hazaárulók”.

A rendezvény végén rendőri intézkedés alá vonták az ellentüntetők hangadóját.

Szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt egy embert igazoltatott és előállított a rendőrség a Kossuth téren tartott rendezvény helyszínén – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI érdeklődésére. Közleményük szerint “az események tisztázása jelenleg is tart, a rendőrség vizsgálja, hogy súlyosabb jogsértés megvalósult-e”.

A Fidelitas debreceni szervezete feljelentést tesz, mert megrongálták a molinójukat az MSZP rendezvényén – közölte a szervezet csütörtök este.

(MTI nyomán)

A videót Herpergel Róbert, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője készítette.

szebbjovo.hu


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »