Szocialista embertípus

A kommunista rezsim ember-ideálja volt a szocialista embertípus. Hol kóborol most ez az ember, disszidált nyugatra, a kapitalizmusba, és ott vívja ádáz küzdelmét az imperializmus elleni harcban?

A mai magyar szocialista ember nagyon idegenül érzi magát a világban, mert igazándiból nem leli helyét. Ha nem a régi kommunista párt átöltözött embere, hanem szeretné a gondolkodásmódját tisztán az eszmék által vezérelt világban látni, ugyancsak bajban van. Világképünk millió hatás eredményeként alakul, formálódik és végleges alakját, színét a személyiségünk legtisztább törekvései, vágyai alapján nyeri el.

A “szocialista” azt jelenti, hogy tanulmányai, környezete hatására a szociálisan érzékeny faktorok válnak dominánssá, a társadalom szociális kérdései kerülnek az érdeklődése középpontjába, minden érdekli, ami a társadalom egyre jobb közérzetét teszi lehetővé, végül politikai nézetei szociál-isták lesznek, vagyis meggyőződéses szocialista lesz. Először persze, csak szimpatizál ezekkel a nézetekkel, később már tesz is érte: belép valamelyik szocialista pártba, amely nálunk magát így aposztrofálja: Magyar Szocialista Párt.

Az ifjú szocialistákra lehet jellemző ez az életút, de nem mindenkire. Van, aki családi hatásra válik “szocialistává”, jól felfogott személyes érdekei választatják vele ezt a lépést. Szülei a kommunista rendszer volt képviselői bizonyára, akik a család mai jólétét a múltban folytatott tevékenységüknek köszönhetik, és a “középosztályhoz” tarozásuk is innen eredeztethető: a saját nyaraló, a kényelmes lakás, a viszonylagos jólét kora gyermekkora óta megszokott tényezők. A családi beszélgetéseken, vagy csak egyszerűen a család légkörében a szülők tettei, mint a munkavégzés sajátos jellemzői, adják az alapot, a vezérlő eszméket, és az ifjúnak ezekhez illik tartani magát. Jól felfogott érdekei is ezt kívánják, ezt látja a baráti körében, tehát ez a szocializációs mérce.

Csak zárójelben: mindenki szocializálódik, társadalmasodik az élete folyamán, akár szocialista lesz, akár nem. Szüleit tisztességes embereknek tartja, akik hibákat is követtek el persze, de megtanulja azt is: nincsen ember hiba nélkül. Saját élete egyre szélesedő tapasztalati oldala ebben megerősítik.

A kevésbé ifjú nemzedék, a kommunisták egyszerűen átvedlettek szocialistává, és nem kétséges, hogy valamiféle visszarendeződés folyamán ismét kommunistává alakulnának át, mint a víz molekulák hidrogénné és oxigénné. Mert kutyából nem lesz szalonna. Persze, vannak közöttük, akik őrzik a párt egykori vagyonát, fontosabb dokumentációit, az eszme pedig irattárban hever. A nemzetközi kommunizmus már megfertőzte a világot, ami itt hiányzik, ott biztosan megvan. Az elvtársak szagról megismerik egymást. A dögszag minden mástól különbözik.

Vannak, akik véletlenül kerülnek e csapatba. Szerelmi kapcsolat, barátság, irodalmi olvasmányok, vagy bármi lehet, ami az útjába kerülve sodorja a szocialisták közé és aztán az eszme tovább mélyül, és egyszer csak meggyőződéses párttag lesz az illető. Ettől még lehet becsületes ember is, hiszen a téveszmék nem válogatnak. Lehet, hogy nála az “igazi” lesz, és nem veszi észre a sok szélhámost, aki erre a lóra tett. Belsővé válik az ideológia, azonosul vele. Identifikáció, interioriázió zajlik le a személyiségében, és meggyőződéssé válik a kezdeti szimpátia. Ők a sajnálni valók, az eszme áldozatai. A fasizmusnak is voltak ilyen áldozatai, a saját oldalukon.

Akárhogy is forgatjuk a dolgot, a mi szocialistáink egy-két nemzedékig még gyanúsak maradnak, a kommunista eredeztetés okán. Amíg ki nem hal belőlük a kommunista ivadék, addig csak máz marad a szocialista jelző, és a valóságban a kommunista asszociációnak van helye. Ez az állapot bármennyire is kényelmetlen, kellemetlen az “igazi” szocialistáknak, de tudomásul kell venni ezt is, mint a cigány sorból adódó származást, legalább is egy-két nemzedék alatt. És később is, mert a gének nem hazudnak, ha már az antropomorf gondolkodásmódot kiterjesztjük a pártbéli viszonyokra is. A cigány származás ez esetben a kommunista gyakorlatot jelzi: az embertelen eszme embertelen gyakorlatát. Mi tudjuk, mit jelent ez.
Európában nem mindenkinek volt “szerencséje” ezt a kort megismerni.
Akik nem ettek belőle, nem tudják, mi ez.
A nyugati szocialista pártok most bennünket oktatnak e témában. Kioktanak.

Hogy milyen jó dolog a “szocializmus”, és ennek nyugati változata, a kozmopolitizmussal kevert liberalizmus, a parttalan szabadosság, a mindenki azt csinál, ami neki tetszik, másnak ez teszik vagy sem. Ezekkel a kutya sem törődik, persze a művilág szocializmusban mit sem számít ilyesmi.Olyan az ő való világuk, mint a tévében látható Való világ. Semmitérő hazudozás.
Mivelünk megkóstoltatták, és soha többet nem kérünk belőle. Sőt, elátkozzuk a kommunista éveket nemzetünk, népünk teljes kifosztásáért, megalázásáért és a tengernyi könnyért, szenvedésért. Semmit sem tud ez a világ a kommunizmus borzalmairól, az álélt szenvedésekről.

A test szenvedéseiről sokat lehet beszélni, de a lélek megnyomorításáról kevesebb szó hangzik el, mert nem annyira kézenfekvő. Pedig a gyermeki lélek fogékony volt akkor is a szülők szájra tett ujjára:
-Csend! Erről nem beszélünk!

Miért, miért nem szabad beszélni? Tilos beszélni? Milyen világ az, amelyik megtiltja az embernek a beszédet? Talán hazug ez a világ?
Gyermeki fejjel, gyermeki ésszel így járt a gondolat, felnőttként a félelem szorult az emberbe.
Bizony, félelemben éltünk, évtizedekig.
Megnyomorították a lelkünket.
Ezt akarják a kapitalizmus szocialistái is. Az EU égisze alatt.

Erdélyi János

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Jegyzet, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »