Szobrot kapott Ferenc József Csehországban

Szobrot kapott I. Ferenc József (1830-0916) osztrák császár és magyar király szombaton a délkelet-csehországi Pohled településen, Havlíckuv Brod város közelében halálának 100. évfordulója alkalmából.

A leghosszabb ideig hatalmon lévő Habsburg uralkodó emlékműve mintegy három méter magas. Ferenc József bronz mellszobra egy kétméteres szürke márványoszlop tetején van elhelyezve. A márványoszlopon a császár és király neve, születésének és halálának éve alatt az uralkodónak tulajdonított következő kijelentés olvasható: “Legfőbb feladatom megvédeni népeimet politikusaiktól’.

Az emlékmű felállítását a Cseh Királyság Felújításáért nevű civil szervezet kezdeményezte, a helyi és a regionális önkormányzatok pedig támogatták.

A szoboravató ünnepség alkalmával a több száz résztvevő csehül elénekelte az egykori császári himnuszt, míg a korabeli katonai egyenruhákba öltözött hagyományőrzők pedig díszlövéseket adtak le régi ágyúkból. Az új emlékművet a helyi katolikus pap is megáldotta.

A bronzszobrot Zdenek Josef Praclík prágai szobrász készítette. Az emlékhelyet annak a hársfának a közelében alakították ki, amelyet a helyi lakosok 1908-ban ültettek a császár és király uralkodásának 60. évfordulója alkalmából.

“A mai szoboravatással az akkori hársfaültetéshez kívánunk kapcsolódni” – mondta ünnepi beszédében Jindrich Holub, helyi polgármester, aki egyben a Cseh Királyság Felújításáért civil egyesület egyik vezetője is. Kifejtette: nem céljuk I. Ferenc Józsefet ideális uralkodónak feltüntetni, de látni kell az adott kor pozitívumait is.

Szerinte ezt a mai cseh történelemkönyvek nem tükrözik, ezért társadalmi vitára lenne szükség, amely segítene átértékelni a helyzetet. Ezt az álláspontot több cseh történész és publicista is osztja.

Cseh történészek szerint 1918 óta ez az első Ferenc Józsefnek, s általában egy Habsburg uralkodónak emelt szobor Csehországban. Országszerte jelenleg csak néhány Ferenc József-szobor áll és az egykori Habsburg monarchiára emlékeztető köztéri szobrokból is nagyon kevés van. Ezek jelentős részét ugyanis a Csehszlovák Köztársaság 1918 októberi megalakulása után Csehországban és Szlovákiában is lerombolták vagy múzeumi raktárakba szállították.

Cseh és morva területeken ez történt a német emlékművek döntő többségével is, míg Szlovákiában a Habsburg emlékeken kívül a történelmi Magyarország emlékeit és emlékhelyeit tüntették el.  


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »