Szívszorító üzenetre ébredt Szász Emese

Szívszorító üzenetre ébredt Szász Emese

Vasárnap reggel SMS-t írt Szász Emesének kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőnk, Nagy Tímea. Az üzenetben annyi állt: „Ezt már nagyon megérdemelted!” Nagy Tímea, akinek Kulcsár Győző is volt a trénere, tudja, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Szász Emese ugyanis olyan profizmussal állt mindig is a sportághoz, hogy az élet nagy igazságtalansága lett volna, ha nem kapja meg ezt a sikerélményt.

– „Ezt már nagyon megérdemelted!” Ez állt abban az SMS-ben, amit ma reggel Szász Emesének küldött.
– A hangsúly pedig a „már” szón volt, hiszen Emese jó tíz éve ott van a nemzetközi élmezőnyben, de valahogy eddig nem jött ki a lépés. Érmeket szerzett, de soha nem tudott nyerni, mert mindig valami nüanszon megcsúszott. Pedig kiváló sportoló, igazi profi, és most csattanós választ adott mindenkinek. Pláne azzal a vívással, amit a fináléban nyújtott. Így, vert helyzetből felállva nyerni… Nem mindenki képes erre – mondta Nagy Tímea.

http://mno.hu/

– Mikor látta meg rajta, hogy ez az ő olimpiája, hogy elérkezett számára az „itt és most” pillanata?
– Abban biztos voltam, hogy bekerül a legjobb négy közé. De ez számára a veszélyes terület, éppen ezért nagyon féltettem őt a japán lány ellen.

– Gondolom, azért is, mert a japán két világklasszist, az orosz Logunovát és az ukrán Semjakinát is kiverte előtte.

– Nagy napot fogott ki ő is, pedig számomra ismeretlen volt Szato Nozomi neve. De azzal, hogy olimpiai bajnokokat győzött le, megmutatta, hogy ő is bombaformában van. Szerencsére aztán Emesének minden összejött ellene.

– Amikor a fináléban az olasz Fiamingo ellen 11:7-es hátrányba került, akkor mire gondolt. Egy olimpiai döntőben, hogy lehet felállni ilyen helyzetből?
– Olvastam Emese egyik nyilatkozatát, nem is érzékelte, hogy az olasz ennyivel vezet. Egy profi sportoló tényleg nem is nézi a hátrányt, mindig csak az előtte álló tusra koncentrál. Persze nem tudok az ő fejével gondolkodni, hiszen egy ilyen helyzetet mindenki másként él meg, más lelki tényezők dominálnak. Jól látható volt azonban, hogy ott valami bekattant Emesénél, és egyszerűen fölé tudott nőni a világbajnoki címvédőnek. És ahogy az SMS-ben is írtam neki, ez a pillanat már réges-régen járt neki.

Nagy Tímea, az athéni olimpia hőse, egy ország példaképe Fotó: Europress/AFP

– A 2004-es athéni győzelmének idején Kulcsár Győző volt az ön edzője. Volt deja vu érzése?
– Persze, visszaköszöntek az érzések. És ahogy néztem a finálét, pont azon nevettem, hogy Győző semmit sem változott. Nem egy átlagos edző, ő sokkal lazábban, bohéman áll a tanítványaihoz, mint a trénerek általában. Ugyanakkor kőkemény edzéseket is tart. Azt hiszem, Győző, aki nem mellesleg négyszeres olimpiai bajnok, most feliratkozott az edzőcsászárok közé. Mostantól kezdve illik őt Bay Bélával egy lapon emlegetni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »