Szíriába tartanak a katonai nagyhatalmak

Szíriába tartanak a katonai nagyhatalmak

Bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a brit különleges egységek is részt vesznek a szíriai polgárháborúban a felkelők oldalán. A szakértő szerint a mostani eset világosan mutatja, hogy a nyugat egymással párhuzamosan több lázadó csoportot is támogat a háború sújtotta országban.

Először kerültek elő olyan fényképek, amelyek azt bizonyítják, hogy a brit különleges erők is részt vesznek a szíriai szárazföldi műveletekben – közölte a BBC, amely nyilvánosságra is hozta a fotókat. A hírcsatorna szerint a fényképek még júniusban készültek, miután az Új Szíriai Hadsereg (ÚSZH) és az Iszlám Állam (IÁ) összecsapott egymással a szír–iraki határon, al-Tanafnál.

A szemtanúk ugyan arról számoltak be, hogy a brit különleges erők az ÚSZH bázisát védték, kiderült, hogy mesterlövészpuskáik, nehézfegyverzetük, sőt még tankelhárító rakétáik is vannak. Miután kikerültek a fényképek, az ÚSZH szóvivője nem kívánta kommentálni a híreket, azonban annyit elismert: valóban érkeztek hozzájuk kiképzőtisztek a brit és amerikai partnereiktől, a Pentagontól fegyvereket és hadifelszereléseket is kaptak, sőt légi támogatásban is részesültek.

Elvágnák a dzsihadisták csápjait

A Pentagon „mérsékelt lázadóknak” nyújtott kiképzési és felfegyverzési segítségét általában kudarcnak tekintik, mivel ezeket a harcosokat sokszor elrabolták, vagy a fegyvereiket átadták az al-Kaidának Szíriában.

Az ÚSZH viszont egy egészen új képződmény Szíriában: múlt év novemberében jött létre azzal a céllal, hogy kiűzzék Szíriából az IÁ-t és az összes hozzá tartozó csoportot. Szóvivőjük ekkor a Szabad Szíriai Hadsereg zászlajánál (ez volt Szíria régi lobogója a Baath-párt hatalomra kerülése előtt) mondta el beszédét, melyben jelezte: az IÁ egy terrorista banda, amely ellopta a forradalmat. Az ÚSZH-t ezután öt fronton osztották szét, a legjelentősebb erőik Aleppónál, illetve Dajr ez-Zaur tartomány arab törzsek által lakott területein állomásoznak.

A katonai egység már élesben is megmutathatta, mit tud: márciusban elfoglalták az al-Tanaf határátkelőt. A sikerek azonban nem tartottak sokáig: az iraki–szíriai határnál, al-Bukamalnál is megpróbálták elvágni az IÁ kereskedelmi útvonalát, a dzsihadisták azonban körbekerítették a csapataikat, megölték néhány tagjukat, sőt még a fegyvereiket is elvették. Az IÁ ezek után gúnyos propagandavideót tett közzé az ÚSZH akciójáról, többek között arról, hogy a szervezet katonáit nyugati tisztek képezték ki.

Problémás a jelenlét

Sejthető volt, hogy a britek már ott vannak Szíriában – mondta el portálunk megkeresésére Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet biztonságpolitikai szakértője, aki szerint a brit különleges erők már évtizedek óta nagyon szorosan együttműködtek az amerikaiakkal. Így ahol amerikai missziók jelen voltak – ilyen például Afganisztán és Irak –, a britek is ott voltak mellettük. Ezzel pedig az Egyesült Államok és Franciaország után már az Egyesült Királyságról is kiderült, hogy katonákat állomásoztat Szíriában.

A szakértő szerint csak nagyon kevés ország képes arra, hogy különleges műveleti erőket küldjön önállóan háborús hadszíntérre. Ezek ugyan kis létszámúak – Szíriába is csak 12 katonát küldtek a britek –, azonban mindenhez értenek. Mindemellett hatalmas logisztikai kiszolgálásra van szükségük, kezdve a teherszállító repülőgépektől a műholdas kapcsolaton át egészen a légi támogatást nyújtó vadászgépekig. De legalább ennyire fontos, hogy az európai országok többsége nem szívesen vesz részt a szíriai IÁ-ellenes támadásokban, nem úgy, mint Irakban, ahol a nemzetközi koalícióban több tucat ország vesz részt a dzsihadisták elleni küzdelemben. A szíriai részvétel nemzetközi jogilag ugyanis problémás lehet, hiszen sem a szíriai kormány, sem pedig az ENSZ nem adott erre engedélyt – hangsúlyozta a szakember.

Több lóra is tesznek

Wagner Péter hangsúlyozta, hogy a most kikerült fényképekből világosan látszik, hogy az amerikaiak és a britek már „nem egy lóra tesznek”, vagyis egymással párhuzamosan több szíriai ellenzéki szervezetet is támogatnak. Ezek között az ÚSZH azért jelent újdonságot, mert nem ott működnek, ahol a többiek, akik felé külön csatornák vannak Idlíb tartománynál, a Golán-fennsíknál, illetve Szíria kurdok lakta részén.

A szakember szerint azonban nem szabad túl nagy erőt tulajdonítani az ÚSZH-nak, mivel legfeljebb néhány száz főnyi harcost tudhatnak a soraikban. Az öltözetükből, a fegyvereikből pedig egyértelműen látszik, hogy gyakorlatilag az amerikaiaknak köszönhetik a létezésüket. Wagner Péter szerint így a mostani képsorozat csak egy újabb megerősítése annak, hogy néhány nagyhatalom katonailag is jelen van Szíriában.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »