Szíria: Az orosz védelmi minisztérium figyelmeztette az amerikai stratégákat

Szíria: Az orosz védelmi minisztérium figyelmeztette az amerikai stratégákat

A Szíriába telepített Sz-400-as és Sz-300-as légelhárító rakétarendszerek hatósugara meglepetést okozhat minden azonosítatlan repülő objektumnak – figyelmeztette csütörtökön az amerikai stratégákat az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Igor Konasenkov szóvivő moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a légvédelmi rakétarendszerek a hmejmími orosz légi támaszpontot és a tartuszi haditengerészeti kikötőt védik. Az orosz védelmi tárca egy nappal korábban megerősítette a Fox News amerikai hírtelevízió értesülését, miszerint Szíriában megerősítették az orosz légvédelmet.
Konasenkov tábornok szerint Oroszország azért telepített egy újabb Sz-300-as üteget Szíriába, hogy kizárja a szeptember 17-én történtek megismétlődését, amikor Deir-ez-Zórnál az amerikaiak vezette koalíció harci repülői fél órán át bombázták a szíriai kormányerők állásait.
A tábornok szerint szerint a dilettánsok “illúziói”, amelyek szerint léteznek láthatatlan repülőgépek “kiábrándító valóságba ütközhetnek”.
Konasenkov közölte, hogy az orosz légvédelem le fog lőni minden, a szíriai kormány által ellenőrzött területre kilőtt rakétát. A szóvivő arra az amerikai médiaértesülésre reagált, amely szerint Washingtonban fontolóra vették, hogy csapást mérjenek a szíriai kormányerőkre.
A tárca közölte, hogy az Sz-300-as és Sz-400-as rendszereknek ilyen támadás esetén “nem lesz idejük mérlegelniük, hogy kié a rakéta”.
“Minden olyan rakéta- vagy légicsapás, amely a szíriai kormány által ellenőrzött területek ellen irányul, nyilvánvaló fenyegetést jelent az orosz katonák számára” – közölte Konasenkov.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a francia hivatali partnerével, Jean-Marc Ayrault-val közösen megtartott moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: a Sz-300-as és Sz-400-as föld-levegő rakéták kizárólag védelmi célokat szolgálnak és senkire nézve sem jelentenek fenyegetést.
Az orosz és amerikai katonák az incidensek elkerülése érdekében egyeztetik katonai fellépésüket Szíriában. A rendezéssel kapcsolatos politikai kapcsolatokat hétfőn az amerikai fél kezdeményezésére felfüggesztették, írja Pogár Demeter Moszkvából.

Hírdetés

magyartudat.com

 


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »