Színvakok az angyalok

Színvakok az angyalok

Idén még nem hallgattunk jobb pop izét. Zala Kristóf szürreálisabb Robbie Williamsnél, és nagyon sok lehet benne.

Nem jut semmi az eszembe! Konkrétan ez a mondat ugrott be a Harcosok klubjából, amikor vagy harmincadjára veselkedtem neki Zala Kristóf háromszámos bemutatkozó kislemezének. A Palahniuk-idézetben pedig nem a lefitymáló negatívumot érdemes keresni – még úgy sem, hogy közben Tyler Durden kezében van a fegyver –, épp ellenkezőleg.

Nagy megfejtéseket kellene írnom, de valahogy mégsem jönnek a frappáns kifejezések. S hogy miért? Mert ezt át kell érezni. Először is itt a triumvirátus legerősebb dala, a Colorblind (Színvak). Mielőbb tessék szépen elindítani a lejátszót és meghallgatni!

Ha egy tőmondatot kellene írnom erről a dalról, mindenképpen azt vésném kőtáblára: számomra ez 2016 legfülbemászóbb szűk három perce. Még úgy is, hogy csípőből sokan rávágnák: ez most komoly? Ez fülbemászó? Nincs is benne semmi, de semmi váratlan durr!

Talán nincs. Talán picit hamiskás az egész. Talán tényleg semmi extra. De mégis! Ott motoszkál valami benne. Annyira mocorog, hogy nagyjából három napig végtelenített üzemmódban hallgattam ezt az egy dalt. Úton-útfélen slágerüzemmódban ment.

Az egész szám olyan, mintha egy Passenger-darabot felturbóztak volna egy kis elektronikával meg meghempergették némi zongorában. És még Pelikán elvtársat sem kell plagizálnom, mert ez nem sárgább, nem is savanyúbb, de a mienk.

Ami külön jó pont, hogy a Cold Light from the Sun (Hideg fény a Napból) munkacímet viselő kislemez dalai nagyon nem ütöttek egymásra. A Torch (Fáklya) például olyan, mint egy elektro-kilúgozott-pop-metál izé, az Insane (Elmebeteg) meg tisztára egy korai szürreális Robbie Williams-zsengére hajaz.

Indításnak az egész épp arra jó, hogy a 22 éves előadó bizonyítsa, bőven lesz benne potenciál. Elvárhatjuk tőle, hogy ne egy monoton vonalra fűzze fel a repertoárját. Persze nagy kérdés, ez az egész szóló történet miként szólal meg élőben. Mert noha egyre több az egyszemélyes felállás, a béna színpadkép, illetve a tér ki nem töltése nagyon földhöz tudja vágni az embert. (Állítólag vendégzenészekkel menne a koncert, ami kezdésnek jó lehet – a szerk.)

No, de már az is félsiker, hogy terepasztalon jól működik a cucc. Erre lehet építeni, de ha nem akar elveszni a tucatban, Kristófnak még borzasztóan sokat kell melóznia a sikerért, ugyanakkor mindenképpen érdemes.

S hogy honnan jött ez a szólósdi, arra rövid ismertetőjében így felelt:

Korábban voltak együtteseim, de ma már csak szólóelőadóként tudom elképzelni magam, mert rá kellett jöjjek; a dalszerzés és a zene számomra túlzottan is személyes dolog

Azon a nem elhanyagolható tényen külön jót mulattam, hogy eme szösszenet utómunkáin is Zwickl Ábel, a Hello Hurricane gitárosa kotlott. Tavaly is ő szállította az Év dala versenyünket megnyerő Deep Glaze-t, így egyelőre mást nem tudok mondani, mint Ábel 2, Titánok 0 az állás jelenleg.

Ami Kristófot illeti: komolyan várom a legalább ilyen folytatást. Ja, addig is a kedves rádiószerkesztőknek a Colorblindot rotációs lejátszásra nagyon ajánlom. Persze csak akkor, ha nem akarnak lemaradni arról, hogy egy ilyen menőséget az elsők között adjanak a köz javára!

További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »