Színpaddá változtatja a Hősök terét Koltay Gábor

Itt élned, halnod kell címmel a magyar történelmet feldolgozó zenés játékkal rukkol elő az Esztrád Színház Koltay Gábor rendezésében. A szuperprodukció az egész Hősök terét elfoglalja majd június 17–18-án.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Olyan énekesek vesznek részt az előadásban, mint Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Varga Miklós és Makrai Pál, kiegészülve néhány népszerű fiatal előadóval, mint Palcsó Tamás énekes és Hujber Ferenc színész. A zenét Koltay Gergely és Szűts István, a Kormorán zeneszerzői szerezték, a szövegkönyvet Koltay Gábor állította össze. Ezek nem saját szerzeményei; történelmi szövegeket és irodalmi műveket válogatott össze, amelyeket megzenésítenek vagy prózában adnak elő.

A legjelentősebb történelmi személyiségeket és eseményeket idézik meg a honfoglalástól a rendszerváltásig. A koreográfiát Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője készíti. Háromszáz néptáncos szerepel majd a színpadon, továbbá lovasok, tűztáncosok és artisták. A szereposztásról még semmit nem árult el a rendező, aki egyben látványtervezője is az előadásnak. Az itt élned, halnod kell az 1956-os emlékév égisze alatt jön létre, és az alkotók 1956 hősei előtt kívánnak fejet hajtani a produkcióval, az előadás mégsem 1956-ról fog szólni.

A jelentős történelmi események pár perces etűdökben elevenednek meg, 1956 egy lesz ezek közül. A színpad U alakú lesz, a tér nagy részét elfoglalja majd. A közönség az Andrássy út torkolatából nézheti az előadást, körben állóhelyek lesznek. Az előadást június 17–18-án tartják. A költségvetést érintő kérdésünkre az Esztrád Színház közölte: jegybevételekből, pályázati és szponzori támogatásokból és saját költségvetésből fedezik az előadást. Közlésük szerint a tárgyalások folyamatban vannak, ezért még nem tudják meghatározni a költségvetést, de hozzávetőleges összeget sem közöltek.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »