Szilikonmell? Most nem akadály a német rendőrségnél

Egy német bíróság döntése szerint nem utasíthatja vissza a rendőrség egy szilikonmellű nő szolgálatra jelentkezését Gelsenkirchenben.

A gelsenkircheni bíróság szerdán a 32 éves dortmundi nőnek adott igazat, akit 2014 tavaszán orvosi okokra hivatkozva utasított el a rendőrség. A nő a rendőrségi orvos döntése ellen nyújtott be panaszt.

A bíróság a Bonni Egyetemi Kórháznak a konkrét esetről készített szakvéleményére hivatkozott. Eszerint bár fennállhat az implantátumnál szakadás vagy betokosodás veszélye, az 20 százalék alatt marad.

Egész Németországra vonatkozik ugyanakkor az a rendelet, amely szerint a mellimplantátummal élő nők a sérülés nagyobb kockázata miatt nem alkalmasak rendőri szolgálatra, de korábban is döntött már másképp az igazságszolgáltatás.

2014-ben például egy berlini bíróság elutasította azt az indoklást, amely szerint a védőfelszerelés elég nyomást gyakorolna a mellimplantátumos nő mellkasára ahhoz, hogy egészségi problémákat okozzon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »