Szijjártót Kovács László helyettesíti Westerwelle temetésén

MTI nyomán

Végső búcsút vettek a március 18-án, 54 éves korában elhunyt Guido Westerwelle volt német külügyminisztertől szombaton Kölnben családtagjai, barátai, politikustársai és tisztelői. 

“Németország egy különleges embert és politikust veszített el” – hangoztatta emlékező beszédében Angela Merkel német kancellár. Mint mondta, ő személyesen szoros bizalmasát és megbízható politikustársát nélkülözi Westerwelle távozásával.
   
A Szent Apostolok-templomban tartott ökumenikus gyászszertartáson jelen volt Joachim Gauck szövetségi elnök, Christian Lindner, Westerwelle pártjának, a Szabaddemokrata Pártnak (FDP) az elnöke és Hannelore Kraft, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke is. Az Európai Bizottságot a testület elnöke, Jean-Claude Juncker képviselte, míg Magyarország részéről Kovács László volt külügyminiszter vett részt a szertartáson, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni atomcsúcsról csak később ér vissza Európába.
   
Guido Westerwellét a gyászistentisztelet után a kölni Melaten temetőben helyezték örök nyugalomra.
 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »