Szijjártó: véleményt mondhatunk az unió politikájáról

Október 2-án a magyar embereknek az Európai Unióban elsőként lesz joguk és lehetőségük arra, hogy véleményt mondjanak az EU bevándorlási politikájáról, elsőként mondhatják el, mit gondolnak a kötelező betelepítési kvótákról – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Egerben, a Dobó téren tartott sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: nem lehet kétséges, hogy az Európai Bizottság egy felső létszámkorlát nélküli, vég nélkül működő, kötelező bevándorlási kvótát akar bevezetni. A 120 ezres és a 160 ezres felső korlát pusztán cselvetés, Európában jelenleg másfél millió illegális bevándorló tartózkodik – mondta.

Világosan látszik, hogy az európai intézmények továbbra sem a bevándorlás megállítására koncentrálnak, hanem arra, hogy az ittlévőket hogyan osszák szét a tagállamok között.

Ez komoly veszélyt jelent Európára és ezen belül Magyarországra is, hiszen a kontinens déli, dél-keleti szomszédságában 30-35 millió olyan ember tartózkodik, aki élethelyzeténél fogva bármikor megindulhat erre. Látván az EU és Törökország közötti megállapodás törékenységét, a Nyugat-Balkánon uralkodó feszültségeket, ha egy újabb bevándorlási hullám indul meg, az pillanatokon belül Magyarország déli határánál jelenhet meg – közölte.

“Márpedig mi nem akarjuk, hogy a tavalyi jelenetek megismétlődjenek a határainknál, nem akarjuk, hogy a magyar rendőröket kövekkel és betondarabokkal dobálják, mint ahogyan nem akarjuk azt sem, hogy újra bevándorlók foglalják el a budapesti pályaudvarokat” – közölte.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a bevándorlási válság biztonsági kérdéssé vált, mert a szabályozatlan, mindenféle ellenőrzés nélkül Európába áramló tömegekben ott voltak azok, akik később az Európában végrehajtott terrortámadásokban, illetve előkészítésükben részt vettek.

“Szuverenitási kérdés is, mert kizárólag mi magyarok dönthetjük el, ki az, akit beengedünk Magyarországra, és ki az, akit nem engedünk be. Ebben a tekintetben nem ismerünk kompromisszumot” – fejtette ki.

A kötelező betelepítésről szóló döntés szuverenitásunk egy részének feladásával járna. Egy erőteljes népakarat megjelenése esetén az európai politikusoknak is be kell látniuk, hogy az emberek akaratával ellentétes politikát folytatni nem lehet.

Nyitrai Zsolt, az egri térség fideszes országgyűlési képviselője, a párt Heves megyei elnöke a sajtótájékoztató helyszínére, a Dobó térre és a háttérben álló egri várra utalva emlékeztetett: “itt már egyszer megvédtük az országot, megvédtük Európát. Most vasárnap is ez a feladat”.

A választókerület polgármesterei szinte kivétel nélkül elfogadták a meghívást, és a sajtótájékoztatón felsorakozva demonstrálták: nem kérnek abból, hogy a megkérdezésünk nélkül Brüsszel ide telepítsen migránsokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »