Szijjártó tagadja, hogy titokban fogadtunk be menekülteket, értik, befogadtuk a kontinensfoglalókat!

A hónapok óta tartó kormányzati propagandával szemben mégis befogadott 1300 menekültet Magyarország – erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Altusz Kristóf beszélt. Szerint a menekültek védelmében kellett titokban tartani a döntést.

A tárcavezető ma már cáfolta munkatársa szavait – szerinte nem titokban, hanem a jogszabályoknak megfelelően zajlott a procedúra.

Bár a kormány folyamatosan arról beszél, hogy Magyarország nem fogad be migránsokat, titokban 1300 menekültet telepítettek be Magyarországra – ezt nyilatkozta a Times of Maltának Altusz Kristóf. Szerinte éppen a menekültek biztonsága érdekében nem hozták eddig nyilvánosságra a döntést. A helyettes államtitkár megvédte Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a kijelentését is, amikor a muzulmán menekülteket megszállóknak, inváziós erőknek nevezte.

A muszlim közösségeket megszállóknak nevezni politikai szóhasználat, ami egy kicsit keménynek tűnik a nyugati fülnek, de itt Magyarországon ez nem üt olyan nagyot – mondta Altusz Kristóf.

Pénteken Szijjártó Péter külügyminiszter már cáfolta beosztottjának szavait, szerinte ugyanis nem titokban zajlik a befogadás.

Hírdetés

A genfi jogszabályok alapján menekültnek, oltalmazottnak minősülő személyeknek semmi közük nincs az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája alapján idehozni szándékozott illegális bevándorlókhoz. Tehát a kettőnek az égegyadta világon semmi köze egymáshoz. A genfi konvenció alapján a menekülteket mi nem titokban fogadjuk be, hanem ez egy folyamatos eljárás, amit minden ország végez gyakorlatilag nonstop, mert ha jön valaki, és benyújt egy kérelmet, akkor azt el kell bírálni – közölte Szijjártó Péter.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője szerint az évszázad átverését hajtotta végre a Fidesz akkor, amikor a migránsok betelepítésének elutasítása mellett mégis beengedett menekülteket az országba.

Orbán Viktor álljon ki a nyilvánosság elé, nézzen az emberek szemébe, és adjon magyarázatot arra, ki ez az 1300 menekült, hogy kerültek ide, honnan jöttek, miből élnek, hol vannak most, jelen pillanatban. Ha Orbán Viktor erre a kérdésre nem hajlandó egyenesen és nyíltan válaszolni, akkor beismeri, hogy valóban, ő végrehajtotta a kvótát a nép háta mögött, a népet hátba támadva – reagált Jakab Péter.

Az már korábban kiderült, hogy a kormány számára nem minden menekült egyforma: a Rogán Antal jelenlegi kabinetminiszterhez köthető letelepedési kötvények segítségével ugyanis legalább 20 ezer külföldi állampolgár kapott letelepedési engedélyt Magyarországon.

hírtv


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »