Szijjártó Péter: nem változik a magyar külpolitika orientációja

A külpolitika orientációja a jövőben is változatlan marad, és a Magyarországot érő támadásokra ugyanolyan határozottan reagálunk, mint eddig – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éves meghallgatásán, az Országgyűlés gazdasági és külügyi bizottságának együttes ülésén, hétfőn. A tárcavezető beszámolójában kiemelte: Magyarországot elsősorban a bevándorlási válság miatt érték támadások, de ebben a kérdésben az álláspontja változatlan, a bevándorlás nem válasz az EU-t érő kihívásokra.

Míg korábban többen Magyarország elszigetelődésétől tartottak, idén 90 külügyminiszterrel folyt megbeszélés, és az ország pozíciót nyert az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában – közölte.  Szijjártó Péter hangsúlyozta: arról is vita volt, hogy érdemes-e a külpolitikát úgy átalakítani, hogy a gazdasági siker kerüljön a középpontba, de úgy tűnik, a tavalyi év után idén is jó eséllyel rekordot dönt az export, a külkereskedelmi többlet és a kereskedelmi forgalom.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »