Szijjártó felgyorsítaná az EU bővítési politikáját

Az Európai Uniónak (EU) fel kell gyorsítania bővítési politikáját, hogy úrrá legyen a nehézségeken; a nyugat-balkáni integráció erősítené az EU-t – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután az albán integrációs miniszterrel találkozott.

A tárcavezető kiemelte: a jelenlegi kihívások – amelyekkel az EU-nak szembe kell néznie – nem szabad, hogy okot adjanak a bezárkózásra. Minél jobban fel kell gyorsítani a bővítést, különben az EU gyengébb és kevésbé versenyképes lesz, mint amilyen most. Ésszerűtlen helyzet, hogy a Nyugat-Balkán jelenleg „fehér folt a térképen”, ezt az állapotot meg kellene szüntetni – vélekedett.

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország általánosságban is az EU bővítésének pártolója, továbbá kifejezetten a nyugat-balkáni integráció feltétlen híve és szorgalmazója. „Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk” – tette hozzá.

Úgy vélte, a nyugat-balkáni EU-integráció Magyarország gazdasági érdekét is szolgálja, hiszen a térség országai fontos kereskedelmi és gazdasági partnerek, a legjelentősebb magyar cégek számára pedig mindig fontos terep volt a Nyugat-Balkán.

Emellett az ügy biztonsági kérdés is, mert Magyarország tudja, milyen az, amikor a Nyugat-Balkánon instabilitás tapasztalható, és milyen az, amikor béke van – magyarázta. Hozzáfűzte: ezért Magyarország tapasztalatból mondja, hogy a Nyugat-Balkán stabilitásához vezető leggyorsabb és legegyszerűbb út az integráció.

A külügyminiszter szerint Albánia fontos szerepet játszik Délkelet-Európa biztonsága szempontjából, ha az ország stabil, az az egész régió egészére kedvező hatással van. Ezért az Európai Tanácsnak a decemberi ülésén világos menetrendet kell adnia az albán csatlakozási tárgyalásokhoz és lehetővé kell tennie azok mielőbbi megindítását – közölte. Hozzáfűzte: Albánia a reformok tekintetében jó úton jár, az intézkedések fenntarthatók, ezért Magyarország közép-európai összefogást igyekszik kialakítani az ügyben.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy februártól a tárca egy munkatársa az albán európai integrációs minisztériumban dolgozik majd, hogy segítse az albán kormányt az integrációs folyamatban.

Arra is kitért, hogy áprilistól közvetlen légi járat köti össze Tiranát Budapesttel, és a két ország gazdasági együttműködése is jól alakul, az idei év első kilenc hónapjában 26 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom.

Klajda Gjosha albán európai integrációs miniszter azt hangsúlyozta: az EU-csatlakozás lehetősége olyan történelmi pillanat, amelyet nem szeretnének elszalasztani, és ebben számítanak Magyarország segítségére is.

Mint mondta, nagy reményekkel várják a magyar szakértő érkezését, és bíznak abban, hogy mivel Magyarország már átment az integrációs folyamaton, a szakértő hasznos tapasztalatokkal szolgál, amelyek révén megelőzhetik a hibákat.

Az albán tárcavezető méltatta „a szoros és hagyományosan jó” kétoldalú kapcsolatokat, és azt mondta, a gazdaság területén is nagy lendületet vett az együttműködés.

D_MTZ20161123024

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja hivatalában Klajda Gjosha albán európai integrációs minisztert 2016. november 23-án


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »