Szijjártó: Európa súlyos biztonsági kihívások előtt áll

Európát a második világháború óta nem érték olyan súlyos biztonsági kihívások mint most, és ezekre egységes és határozott választ kell adni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Pozsonyban, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán a Globsec 2016 konferencián.

Szijjártó Péter az illegális bevándorlással és az aktuális biztonsági kihívásokkal kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: világosan látszik, hogy az Európai Unió (EU) kudarcot vallott a bevándorlási válság kezelésére adott válaszaival, mivel azt a kvóták gondolatára alapozták. Ez pedig abszolút mértékben kudarcba fulladt, amivel ma már mindenki tisztában van.

“Úgy tűnik az Európai Bizottság az egyetlen, amely még fenn akarja tartani ezt a gondolatot, az új elképzelésük is egy kvótagondolatra alapoz. Mi ezt visszautasítjuk, mert a kvóta a józan ésszel teljesen szembemenő javaslat” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette: nem kvótákról, hanem a külső határok megvédéséről kell gondolkozni, mivel a kvótákkal csak súlyosbítani, nem pedig megoldani lehet a válságot. Ezt pedig a visegrádi négyeknek a józan ész politikáját folytatva egész Európa számára világossá kell tenniük. A fórum keretében a magyar diplomácia vezetője hét bilaterális találkozón vett és vesz részt. Ezeken az illegális bevándorlás és az energiabiztonság megteremtésének problémaköre mellet a NATO közelgő, varsói csúcstalálkozója is terítékre kerül.

Utóbbival kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta: nagyon fontos, hogy a visegrádi csoport alátámassza Európával szembeni szolidaritását, ezért a csúcstalálkozóhoz kötődő találkozókon arról tárgyaltak, hogy a V4-ek (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország) közös haderőt küldjenek a Baltikumba. Erre úgy kerül majd sor, hogy a visegrádi négyek negyedéves váltásban egy-egy századnyi erővel lesznek jelen a térségben.

Az energiabiztonság témájában folytatott egyeztetésekről Szijjártó Péter azt mondta: Közép-Európában az egyoldalú energiafüggőség még jobban jelen van, mint Nyugat-Európában. A helyzetet súlyosbítja, hogy még mindig nem valósult meg az észak-nyugati irányú infrastruktúra-hálózat. Ennek egyik összetevője, hogy Magyarország néhány szomszédja még nem teljesítette ezzel kapcsolatos vállalásait, a másik pedig az, hogy egyelőre az Európai Bizottság is eredménytelen a tekintetben, hogy kikényszerítse az erre vonatkozó megállapodásokat – tette hozzá Szijjártó Péter.

A Globsec konferencia első, pénteki napjának délutánján még tucatnyi két és többoldalú találkozóra kerül sor. A rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajló rendezvényre a világ hetven országából csaknem ezer vendéget, köztük állam- és kormányfőket, jelenlegi és volt minisztereket kül- és biztonságpolitikai, illetve gazdasági szakértőket, elemzőket hívtak meg. A konferencia vasárnap ér véget.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »