Szijjártó: Csak átadtam a díjat Medgyessynek

Szijjártó: Csak átadtam a díjat Medgyessynek

Már nem biztos, hogy Szijjártó Péter átadna-e díjat Medgyessy Péternek. A kitüntetést nem vonják vissza.

Magyar–Kínai Barátságért Kitüntető Díjat vett át tavaly novemberben Szijjártó Pétertől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőjétől és Oláh Lajos független országgyűlési képviselőtől Medgyessy Péter. Most, hogy a volt miniszterelnökről kiderült, 2007– 2008-ban mintegy 180 millió forintért adott tanácsokat a nemzetközi korrupciós botrányba keveredett francia Alstomnak, azt tudakoltuk a külügyi tárcától, visszavonják-e az elismerést. Menczer Tamás, a minisztérium sajtófőnöke lapunk megkeresésére azt mondta: a díjat nem a tárca adta, hanem a Nagy Fal Magyar–Kínai Barátság Egyesület, amelynek elnöke Oláh Lajos, a DK politikusa. Arra a kérdésünkre, hogy akkor mégis miért Szijjártó Péter nyújtotta át az elismerést, a sajtófőnök azt válaszolta: mert a civil szervezet meghívta a minisztert. Megkérdeztük, a mostani Alstom-botrány fényében is részt venne-e egy ilyen díjátadón a tárcavezető, mire Menczer Tamás azt válaszolta: ilyen jellegű meghívása jelenleg nincs a miniszternek, és majd ha lesz, eldönti.

Emlékezetes, a tavalyi díjátadó nagy sajtóvisszhangot keltett. Részben azért, mert a Medgyessy-kormány idején Szijjártó fontos szerepet játszott a miniszterelnök elleni politikai lejárató akciókban. Ehhez képest az elismerés átadásakor Szijjártó méltatta a volt kormányfő a kínai–magyar kapcsolatok fejlesztésében játszott kiemelkedő teljesítményét. Különös egybeesés, hogy a kitüntetés átadásának napjaiban nyilatkozta azt Medgyessy: „Nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban.” Később tagadta, hogy így fogalmazott volna.

Sajtóhírek szerint a korrupciós botrányba keveredett Alstom két részletben – 2007 márciusában és 2008 januárjában – összesen 597 ezer eurót (jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint) utalt a Medgyessy Péter érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft.-nek, amely szinte a teljes összeget továbbutalta a volt kormányfő családi cégének, az M. P. Európa Tanácsadó Kft.-nek. A pénz nagy részét ezután több évre befektették, majd 2010–2011-ben abból 106 millió forintot átutaltak Medgyessy feleségének. Ebből az egyik, 60 milliós tétel „születésnapi ajándék” jogcímen került a számlára – derítették ki a hivatali vesztegetés ügyében eljáró magyar nyomozók.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »