Szijjártó: 3,3 milliárd forintos ipari beruházás Békéscsabán

Az osztrák tulajdonosi háttérrel rendelkező nyomdaipari-csomagolóanyag-ipari M-FlexiLog Kft. csomagolóanyag gyárat és logisztikai központot épít.

Ezt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: a beruházásból 3500 négyzetméteres raktárépület és 4500 négyzetméteres gyártóbázis épül meg, és 120 új munkahely jön létre Békéscsabán. A 21. századi technológiával felszerelt gyáregység létrehozásához a kormány 922 millió forintos egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatást nyújt – ismertette.


3,3 milliárd forintból épít csomagológyárat és logisztikai központot az M-FlexiLog Kft. Békéscsabán

A technológia garanciát jelent a további exportpiaci sikerekre, és megerősíti a cég beszállítói pozícióját az európai élelmiszeripari, vegyipari, édesipari középvállalatok között – ismertette.

Hangsúlyozta: az iparág teljesítménye 20 százalékkal nőtt tavaly, termelési értéke meghaladta az 510 milliárd forintot és ezt a növekedési ütemet az első négy hónap adatai alapján az idei évben is meg fogja tartani, az ágazatban 17 ezren dolgoznak. Ismertette: az M-FlexiLog Kft. az ausztriai székhelyű Marzek-csoport tagvállalata, amelynek 3 országban van gyártási központja, köztük Magyarországon.

Rámutatott: a csomagolóipar-nyomdaipar szempontjából Magyarországon Békéscsaba a főváros, június közepén brit csomagoló-ipari beruházást jelentettek be a városban. A modern városok program keretében Békéscsabán egymilliárd forintos nyomdaipari tudás és képzőközpont létesül, ezzel erősítik a trendet, miszerint az országban végzett nyomdaipari szakemberek egynegyede Békéscsabán végez.

A beruházás Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatait is erősíti: az osztrák vállalatok a 4. legjelentősebb befektetők Magyarországon, Ausztria az ország 2. legfontosabb kereskedelmi partnere – mondta.

Kása István Zoltán, az M-FlexiLog Kft. ügyvezető igazgatója a kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. június 30-án. Az osztrák tulajdonosi hátterű nyomdaipari-csomagolóanyag-ipari cég 3,3 milliárd forintból épít csomagolóanyag gyárat és logisztikai központot Békéscsabán. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Kása István Zoltán, az M-FlexiLog Kft. ügyvezető igazgatója a kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. június 30-án (MTI/Szigetváry Zsolt)

Kása István Zoltán, az M-FlexiLog Kft ügyvezető igazgatója elmondta: a csoport a városban már a második üzemét építi fel, 2005 óta Békéscsabán 205 munkahelyet teremtettek, a kft. a régió legnagyobb és legrégebbi munkáltatója. Az új, flexibilis csomagolóanyagot gyártó üzemben 2017 első negyedévben indulhat a gyártás az első évben 50 dolgozóval, majd 2020-ig 120-ra bővül a létszám. A terveik szerint az export aránya az árbevételen belül eléri a 70 százalékot, az árbevétel pedig 5 éven belül eléri az 5 milliárd forintot – közölte.

A cég diákoknak képzési programban, a kamarával együttműködésben oktatói díjazási programban vesz részt, a modern városok program segítségével a magyar nyomdaipar szakképzési központját hozzák létre.

Vantara Gyula (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a békéscsabai nyomdászatnak és tipográfiának több mint százéves hagyománya van a megyében, itt működik az ország a legtöbb ilyen vállalkozása. A cég beruházásával hozzájárul 21. századi legmagasabb technológiai színvonalú gyártó és logisztikai bázis létrehozásához.

Vantara Gyula, Békés megye fejlesztési biztosa, a térség fideszes országgyűlési képviselője az M-FlexiLog Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. június 30-án. Az osztrák tulajdonosi hátterű nyomdaipari-csomagolóanyag-ipari cég 3,3 milliárd forintból épít csomagolóanyag gyárat és logisztikai központot Békéscsabán. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vantara Gyula, Békés megye fejlesztési biztosa, a térség fideszes országgyűlési képviselője az M-FlexiLog Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. június 30-án (MTI/Szigetváry Zsolt)

A beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította, és a modern városok programon belül létesülő tanműhellyel biztosítja az utánpótlást. Elindul az M44-es autóút építése is, ami a megyei jogú város elérhetőségét javítja – mondta.

A cégcsoport honlapján közzétett adatok szerint több mint 600 alkalmazottat foglalkoztatnak 3 országban – Ausztria, Magyarország, Ukrajna – és 2012-2014 között 14 millió euró értékben fejlesztettek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »