Szigorítás a komáromi Nagyharcsáson, brit vírusmutáns az idősotthonokban

Szigorítás a komáromi Nagyharcsáson, brit vírusmutáns az idősotthonokban

A Komáromi Területi Közegészségügyi Hivatal február 1-9. között összesen 1397 Covid-19 fertőzött személyt regisztrált a Komáromi járásban. Több idősotthonban felbukkant a hazainál agresszívebb brit vírusmutáns. Február 10-án pedig e hivatal érvénybe lépteti a jelenleginél még szigorúbb rendeletét, amely alapján a Nagyharcsás 61. szám alatti tömbház teljes lakossága karanténba kerül. Azt csak azok hagyhatják el, akik már átvészelték a Covid-19 fertőzést.

„Az újabb 1397 pozitív eset közül 719 a nő és 678 a férfi, az életkoruk pedig 2-98 év között van. A pozitivitás 238 PCR és 1159 antigénes mintavétel során derült ki. A továbbfertőződés ez idő tájt is leggyakrabban családokon belül és az idősotthonokban fordul elő. Az utóbbi időben különös figyelmet szentelünk a Komárom-Nagyharcsáson élő lakosoknak, mivel körükben a legutóbbi tömeges szűrés során 10 százalék feletti volt a fertőzöttség“ – mondta el a Ma7.sk-nak Mgr. Helena Uríčková, a regionális közegészségügyi hivatal igazgató-helyettese.

A nagyharcsási történések kapcsán felidézte, hogy a február 6-i szűrés során a letesztelt 177 ottani lakos közül 18-nál mutatkozott pozitivitás, ami a korábbi 4,37 százalékos helyett már 10,17 százalékos fertőzöttséget jelent.

„A hivatalunk által február 4-én kiadott rendelet alapján a laboratóriumunkban leteszteltük az ottani pozitív esetekkel kapcsolatba került 71 személyt is, akiket karanténba küldtünk. Annak betartását Komárom város az állami és városi rendőrséggel együtt, a rendelkezésére álló névsor alapján ellenőrzi. Február 10-án pedig érvénybe lép a még szigorúbb rendeletünk, amely alapján az egész érintett harcsási tömbház karanténba kerül. Erre azért van szükség, mert már nem nagyon követhető, hogy pontosan ki kivel került kapcsolatba. Tehát az otthonukat szerdától csak azok a személyek hagyhatják el, akiknek arról szóló igazolásuk van, hogy már átvészelték a koronavírus-fertőzést. A többieket a kéthetes karanténjuk letelte után után PCR tesztelésnek vetjük alá.”

Hangsúlyozta: az idősotthonok közül a komáromi Ispotály utcai intézmény és az ógyallai Magnólia továbbra is aktív gócpontnak számít, de a fertőzés mindenütt lassabb ütemben terjed, mint korábban.

„Bár korábban a két gútai idősotthonban volt legjobb a járványhelyzet, de sajnos, már azokba is bekerült a hazainál agresszívebb brit vírusmutáns, amely jelenléte korábban az ógyallai Magnóliában 4 esetben igazolódott be. Járási viszonylatban eddig 91 ilyen esetről van tudomásunk, továbbá a hazain kívül már a vuhani vírusmutáns is megtalálható térségünkben” – árulta el.

Megjegyezte: a komáromi Ispotály utcai intézményt is felhívták, hogy kivizsgálnák a brit mutáns jelenlétét, de annak az igazgatója eddig nem mutatott érdeklődést e lehetőség iránt.

Hírdetés

„Sajnálatos, hogy az ottani igazgató az egyik helyi portálnak azt nyilatkozta, hogy az általa irányított otthonban januárban 21 lakó hunyt el Covid-19 fertőzésben, de mindezt boncolás nem igazolta. Anélkül pedig csak az állítható, hogy ők megfertőződtek koronavírussal, de lehet, hogy az alapbetegségükbe haltak bele. A közel egy éve tartó világjárvány során ugyanis a Komáromi járásban végzett boncolások során csupán 4 esetben bizonyosodott be egyértelműen az, hogy a betegek halálát a Covid-19 okozta“ – magyarázta a járványügyi szakember.

Miután a minisztérium az ún. bordó járásokban engedélyezte az óvodák és alapiskolák újranyitását, az ezzel kapcsolatos véleményét is kikértük.

„Amely intézményekben esetleg pozitív esetek derülnek ki, ott majd lokálisan alkalmazzuk a szigorított járványügyi rendeletet. Felesleges lenne az egész járásban továbbra is zárva tartani az óvodákat és az iskolákat, s nem is hozhatunk ellenrendeletet a minisztériumival szemben. Persze, akadtak olyan önkormányzatok (pl.: Gútán, Bátorkeszin), amelyek fenntartóként egyelőre még a zárvatartás mellett döntöttek, s végül úgyis a szülők dönthették el, hogy elengedik-e vagy sem a gyermekeiket.“ – nyilatkozta a járványügyi szakember.

Eközben a komáromi AGEL-kórház a Covid-pozitív kórházi alkalmazottak számának csökkenéséről tájékoztatta a Ma7.sk-t. A Covid-termek azonban folyamatosan telítettek vagy majdnem mindig megtelnek.

„Hétfőn a komáromi kórházban összesen 45 koronavírusos pácienst tartottunk nyilván, közülük 5 személynek volt szüksége lélegeztetőgépre, további 5 esetében pedig fennáll a gyanúja annak, hogy arra szükségük lesz“ – nyilatkozta Miroslav Jaška kórházigazgató. Ez idő tájt 25 alkalmazottuk teszteredménye pozitív, és további 12 dolgozójuk szintén karanténban van. „Összességében más okokból kifolyólag is 60 alkalmazottunk hiányzik“ – fűzte hozzá az elmondottakhoz.

Korábban a Covid-19 elleni oltóanyag első adagjával mindazokat az alkalmazottaikat beoltották, akik azt igényelték. A második vakcinaadagot pedig eddig 278 dolgozójuk kapta meg. Mivel a kórház az ország egyik oltóközpontjának számít, az oltás iránt érdeklődő páciensek továbbra is nyilvántartásba vetethetik magukat a www.korona.gov.sk központi oldalon. Az, hogy a beoltásukra mikor kerül sor, az éppen rendelkezésre álló vakcinamennyiségtől és attól is függ, hogy az életkoruk, hivatásuk, betegségeik súlyossága szerint melyik oltandó csoportba tartoznak.

A kórház az egészségügyi tárca utasítása alapján, a jelenlegi járványügyi helyzetben elhalasztotta valamennyi korábban tervezett műtétjét, tehát továbbra is csak akut egészségügyi ellátást nyújt.

Még mindig érvényben van a betegek hozzátartozóira vonatkozó látogatási tilalom, s az alól kivételt csak a kórházigazgató az illetékes főorvossal történő egyeztetés után, a végstádiumban levő betegek családtagjainak adhat. Továbbra is működik a két mobil mintavételi pontja – az egyikben az ingyenes antigénes szűrést, a másikban pedig a berendelt páciensek PCR tesztelését végzik.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »