Szétszórták a franciák a Calais-problémát

Szétszórták a franciák a Calais-problémát

Az angliai partokat mániákus módon elérni vágyó, a menekültstátust mindenképpen Nagy-Britanniában megkapni szándékozó hontalan migránsokkal küszködik Dunkerque. A második világháború sorsfordító napjairól elhíresült észak-francia kikötőváros polgármestere a napokban tárgyalt a belügyminiszterrel, akit arra kért, nyittasson hivatalos menekültállomást a városban, hogy az ellátás színvonala javuljon. Gérard Collomb viszont azt válaszolta, a kormány nemrég nyitott meg egy befogadóközpontot Dunkirque-től ötven kilométerre Ballieul-ben egy üres szálloda formájában, oda kellene terelni a Dunkerque külterületén élő embereket is. Kedd reggelre tettek is követték a szavakat, több mint kétszáz rendőr kezdte kiterelni az embereket a táborból, a sajtóbeszámolók szerint a kilakoltatás a négyszáz migránst érintett, de más források szerint a Dunkerque-ben táborozók száma az 1500-at is elérheti. Az emberek egy része hajlandó volt buszra szállni, őket hivatalosan létesített befogadóközpontokba viszik az ország belseje felé, tehát pont abba az irányba, ahova ezek az emberek nem akarnak menni. Egy másik részük így tehát menekülőre fogta, az autópályát az akció idejére le kellett zárni. 

A kikötőváros Grande Synthe nevű parkos negyedének szélén kialakult ideiglenes sátortábornak az után nőtt meg a jelentősége, hogy 2016 tavaszán a kormány részben beszántotta a Calais melletti hírhedt migránstábort. Először itt is sátrak álltak egymás mellett, aztán elfogadható életvitelt biztosító fabarakkokat épített a városvezetés, de a területen tavasszal tűz pusztított. Azóta nem volt nagyon megoldás, a polgármester központi pénzügyi forrás hiányában a város büdzséjéből építtetett vizesblokkokat az itt lévők számára a higiénés viszonyok javítása érdekében. 

Hírdetés

Az itt élők alapvető motivációja nem változott, mindenki az Egyesült Királyságba akar eljutni, a La Voix du Nord regionális napilap egy riportjából kiderül, van, aki már hússzor próbálkozott kamionba bújva átmenni a Csalagúton. A statisztikák számai alapvetően nem változnak, tavaly több mint 56 ezren akartak illegálisan Angliába jutni a tengerszoroson át, ami napi 153 embert jelent. Bár Calais-ból nem érkeznek hírek mostanában, szeptember elején volt itt egy kisebb incidens, a rendőröknek könnygázzal kellett elzavarni a migránsokat a kamionok közeléből, akik a közlekedési dugót használták ki, hogy a járművekre felkapaszkodjanak. 

A La Manche-csatorna térségében kialakult sátortáborok mostani felszámolása egy nagyobb akció része, a Lille-től negyven kilométerre nyugatra lévő Norrent-Fontes mellett élő 85 embert már hétfőn elszállították. A francia földön tartózkodó migránsok és menekültek előtt alapvetően két út áll, az egyik a menekültkérelem beadása, ez esetben először egy befogadóközpontba – kétszáz ilyen centrum működik Franciaország-szerte –, majd menekültszállásra kerül, és minimális napi pénzösszeg illeti meg. Sokan viszont évek óta nem nyújtanak be menedékkérelmet, hontalanként tengődnek, belőlük kerülnek ki azok, akik újra meg újra sátortáborokat alakítanak ki, hozzájuk csatlakozik az újonnan érkezettek egy része is. 

Annak ellenére, hogy a francia hatóságok láthatóan igen sokat megtesznek a migrációs hullám megfelelő kezelésének érdekében, a menekültellátást mégis saját kezébe vette a reims-i egyetem aktivista diáksága. Múlt vasárnap ugyanis negyven, előzőleg egy közparkból kiutasított migránst költöztettek az egyetem Croix-Rouge nevű kampuszának füves-fás részére. A nyolcezer hallgatóval rendelkező egyetem vezetője hétfőn rendeletben rekesztette be az oktatást és bírósághoz fordult, azt akarja elérni, hogy távozzanak a területről az ideiglenes lakók. Az önkormányzat szerint a sátorozók egyáltalán nem menekültek, hanem embercsempészek áldozatai.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »