Szétszedik a Leicestert

Szétszedik a Leicestert

Noha sokáig úgy tűnt, hogy a Premier League meglepetésbajnoka, a Leicester City képes lesz megtartani a legjobbjait, a játékospiac feléledését követően úgy tűnik, sorra elveszíti legjobbjait. Ugyan Jamie Vardy meghosszabbította a szerződését, ám a gárda másik két klasszisa, N’Golo Kanté és Riyad Mahrez távozik a klubtól.

Noha a Leicester City története első Bajnokok Ligája-szereplésére készülve úgy vágott bele a nyári szezonba, hogy a Premier League megnyerését követően nemcsak megtartja legjobbjait, de a bajnoki címért kapott pénzből a keretét is jelentősen megerősíti. Nos, Claudio Ranieri menedzser ugyan képes volt megtartani gólvágóját, a 24 találatot elért Jamie Vardyt, ám úgy tűnik, hogy az együttes másik két ászát elveszíthetik a kékek.

Ugyanis a középpálya motorja, N’Golo Kanté elhagyta az együttest, és a Chelsea-ben folytatja pályafutását, míg a Premier League játékosai által az előző szezon legjobbjának választott algériai Riyad Mahrez – 17 gólja mellett 11 asszisztot is kiosztott – is távozni készül, ugyanis olyan klubok keresik a kegyeit, mint a Barcelona. A 25 éves játékosnak ugyan még három évig érvényes szerződése a leicesteriekkel, akik új, sokkal jobb kondíciójú szerződést ajánlottak számára, ám Mahrez nem hajlandó azt aláírni.

– Riyad nagyon boldog a Leciesternél, fantasztikus szezonja volt, és szívesen játszana a csapattal a Bajnokok Ligájában. Ugyanakkor az ő korában, ha érkezik egy nagy klub, mindenképp fontolóra kell vennünk a lehetőséget – jelentette ki a játékos ügynöke a The Guardian riporterének.

Riyad Mahrez 2014-ben mindössze 375 ezer fontért csatlakozott a Leicesterhez a Le Havre csapatától, és ha valóban távozik, a klub ennek a sokszorosát teheti majd zsebre. Azaz megpróbálhatja pótolni az algériai klasszist.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »