Szép sikerek az IÁ-elleni fronton, de sajnos ma is jó pár hidegvérű gyilkosból lesz hirtelen menekült

Három fronton is támadták hétfő folyamán az Iszlám Államot, a kurd-arab SDF Rakkát célzó offenzívája azonban újabb menekülthullámot indíthat el a térségben az ENSZ szerint. A világszervezet becslései szerint akár 200 ezer ember is útnak indulhat a török határ felé.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd-arab fegyveres gyűjtőszervezet három oldalról vette körbe a török határhoz közeli Manbídzs városát, amelyet jelenleg az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tart ellenőrzése alatt – közölte hétfőn Sarfan Darvis, a gyűjtőszervezet szóvivője.

Az ENSZ szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a város lakossága nem tudja akadálytalanul elhagyni a települést, s életbevágó, hogy a menekülő emberek fedelet, ivóvizet, élelmet, illetve egészségügyi ellátást kapjanak. Emellett helyi értesülésekre hivatkozva a szóvivő beszámolt arról, hogy az IÁ-harcosok is menekülnek családjaikkal együtt Manbídzsból, mert számos, korábban a dzsihadisták által elfoglalt ház most üresen áll.

A múlt héten indított offenzíva az IÁ utolsó hídfőállásának felszámolását célozza a török-szíriai határon. Darvis szerint az offenzíva terv szerint halad, de a sok civil miatt nem haladnak gyorsabban. A milíciák mintegy hat kilométerre közelítették meg a várost, s az offenzíva alatt eddig több mint 150 szélsőségessel végeztek – tette hozzá.

A törökök is mutatnak valamit

A nap folyamán török tüzérségi és rakétatámadások érték az IÁ észak-szíriai állásait, amelyek során hét terroristával végeztek – jelentette az Anadolu török hírügynökség. Az amerikai vezetésű katonai szövetség pedig légicsapásokat mért az iszlamisták állásaira a határtól pár kilométerre fekvő, felkelők uralta Azáz városának térségében.

A szíriai határ török oldalán fekvő Kilis városát január óta már több mint 70 alkalommal érte támadás a terrorszervezet ellenőrizte területekről. Összesen huszonegyen haltak meg, biztonsági szakértők szerint pedig valószínű, hogy szándékos támadásokról van szó, és nem “eltévedt” gránátok hullanak a török városra.

Kormánycsapatok harctéri sikere

A nap folyamán a szíriai kormányerők megakadályozták, hogy az IÁ fegyveresei bekerítsék őket a kelet-szíriai Hamá tartomány Aszríja nevű településének térségben – közölte a hadsereg egyik forrása.

A kormányerők Aszríja felől indítottak támadást Rakka tartomány ellen, ahol az IÁ központjának számító azonos nevű város is fekszik. Korábbi értesülések szerint a hadsereg be is hatolt a tartomány területére, s jelenleg a Rakka városától nagyjából 60 kilométerre vannak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »