Szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilikában Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján

Szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilikában Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján

Európa csak akkor volt igazán egységes, amikor keresztény volt – mondta Angelo Comastri bíboros október 8-án, szombaton a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál bemutatott ünnepi szentmisén.

A szertartáson Máriapócsról, Kolozsvárról és Csíksomlyóról érkezett magyar zarándokok, valamint a római magyar közösség tagjai vettek részt. Október 8-a a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolna búcsúnapja is egyben.

Angelo Comastri, a Szent Péter-bazilika főpapja olasz nyelvű homíliájában felidézte, hogy a székesegyház magyar kápolnájában látható szoborcsoport az államalapító Szent Istvánt ábrázolja, amint éppen felajánlja koronáját Szűz Máriának, akinek oltalmába „bizalommal, alázattal és meggyőződéssel” bízta a szeretett magyar nemzetet.

A bíboros emlékeztetett, hogy Magyarországon több mint százharminc Mária-kegyhely található. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak a tizenkét csillagos zászlaja is Szűz Mária koronáját idézi: „Európa egyedül akkor volt igazán egységes, amikor keresztény volt” – fogalmazott a bíboros, hozzátéve, hogy egyedül a kereszténység képes biztos békét és őszinte testvériséget teremteni a mai Európában is.

A Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál bemutatott szentmisén Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök és Tóth Tamás pápai káplán, a római Pápai Magyar Intézet rektora koncelebrált, a kolozsvári Szent Cecília kórus énekelt.

A szertartás után Angelo Comastri bíboros vezetésével a magyar zarándokok levonultak a Magyarok Nagyasszonya-kápolnába. A Vatikánba érkezett magyar zarándokcsoportok a Ferenc pápa által meghirdetett Mária-kegyhelyek jubileumán is részt vesznek a Vatikánban.

Forrás: MTI

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »