Szemkilövés-tagadók

Nyakunkon 2006 őszének és az azt előidéző beszéd kiszivárgásának tizedik évfordulója. Jó alkalom lenne ez arra, hogy minden érintett magába szálljon, számvetést készítsen. Az őszödi szónok meghányja-vesse, megérte-e szétveretni a népét a hatalomért, szégyelli-e magát néhanapján. Az általa kézivezérelt rendőrvezetők elgondolkodjanak azon, miért nem tagadták meg a törvénysértő, embertelen parancsokat, miért kínoztattak találomra levadászott fiatalokat a Magyar Rádió udvarán, miért lövették fejmagasságban a szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünneplőket, miért küldtek rájuk lovasrohamot, vízágyút, könnygázfelhőt. A felelősök elszámoltatását ígérők pedig azon, megnyugodtak-e. („Mi nem nyugszunk addig, amíg minden egyes elkövetőt, felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítettük és felelősségre nem vontuk” – mondta az akkori ellenzék vezetője.)

Persze, a számvetést leginkább az akkori MSZP-ből, SZDSZ-ből sarjadt utódpártoknak, holdudvaruknak és támogatóiknak kellene elvégezniük. Nem miattunk – saját maguk miatt. Úgy tűnik, nem fogják fel, nem bírják felfogni: tíz éve egyetlen országos választást sem nyertek, sőt folyamatos töpörödésben vannak. És a két dolog – 2006 ősze és az ő halódásuk – ok-okozatilag összefügg. Nem kicsit. Valószínűleg én leszek az utolsó, aki megsiratom őket, de az azért nem ártana, hogy amíg ezek a ballib mozgalmak az ország területén működgetnek, amíg még van pár tagjuk és médiájuk, tehát hatással vannak az életünkre, addig csöppnyi belátóképesség is motoszkálna bennük. Mondom, nem miattunk, hanem önmagukért. Netán: „Magyarországért, a köztársaságért”.

Hogy mennyire sikerült a számvetés, arra íme, két friss példa. Egy ballib szimpatizáns, Schiffer Anna a napokban a Nyugati Fény nevű blogban ezekkel a szavakkal átkozta ki a családból unokaöccsét, az LMP volt társelnökét: „Amikor Budaházy kapcsán »szemkilövetőkről« beszélt, egy pillanatig szégyelltem, hogy azonos a vezetéknevünk. De később arra gondoltam, hogy több Schiffer viselte ezt a nevet, akikre büszke vagyok, mint a felejthető dr. Schiffer András, mert a puha gerincűek felejthetőek.” Tehát a hölgynek az fáj, hogy a Budaházy Györgyöt tizenhárom év fegyházzal sújtó ítélet nyomán unokaöccse feltett egy egyszerű, nagyon is helyénvaló kérdést: „Mennyi jár a szemkilövetésekért?” (Közismert, egyetlen puskával lövöldöző rendőrt sem zártak börtönbe.) Schiffer Annát láthatóan nem a két ügy összekapcsolása üti szíven, hanem maga a „szemkilövetőzés”.

A téma neuralgikus pont nemcsak a szimpatizánsoknál, hanem a holdudvarnál is. Tóta W. Árpád a minap a HVG.hu-n szimpla „balesetnek” nevezte a 2006. őszi szemkilövetést, amiből szerinte egyetlenegy történt, Schiffer Andrást pedig lehazugozta, amiért többes számot használt. Nehéz olyan emberrel vitatkozni, aki a téma minimális ismerete nélkül is ennyire magabiztos és agresszív. Balesetnek nevezni, hogy engedély nélküli vadászpuskákkal fejmagasságban lövik a tömeget? Ez komoly? Baleset az, amikor véletlenül elsül a fegyver valaki kezében. De a rendőrök szándékosan fejre céloztak, így törvényszerű volt, hogy súlyos sérülést okoztak. A korabeli kórházi jelentésekből tudjuk, hogy tizennégy civil szenvedett szemsérülést 2006. október 23-án, közülük négyen a gumilövedékek miatt maradandóan. Három részlegesen megvakított ember (Nagy László, Csorba Attila és Kenéz Károly) neve több médiumban megjelent, köztük az Indexen is, ahol Tóta W. korábban dolgozott. Ha olvasta volna saját lapját vagy akár a Magyar Nemzetet, tudhatná, hogy például Csorba Attilának a jobbik szemét lőtték ki, így gyakorlatilag megvakult, munkát többé nem kapott, és annyira tönkrement az élete, hogy pár éve öngyilkos lett. Csak baleset, mi?

Számvetés, bocsánatkérés a baloldalon? Ugyan! Még a tényekkel sem hajlandók szembenézni. Ki ne emlékezne Heller Ágnes 2011-es brüsszeli arcátlankodására? „Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet! Senkit nem lőttek meg, senkit nem kínoztak meg. Mutasson egy esetet, amikor bárkit is meglőttek, vagy megkínoztak!” Tudjuk, fejétől bűzlik a hal. Ha hihetünk neki, maga Gyurcsány sem értesült az eseményekről; egy szintén 2011-es kiskunhalasi fórumon vissza is kérdezett, amikor a szemkilövetésekről faggatták: „Emberek szemét? Hány ilyen emberről tud ön? Beszélgessünk tisztességesen.”

Soha nem értettem egyet azzal, hogy történelmi események tagadását büntessék. Aki akarja, felőlem vonja kétségbe akár a mohácsi vészt is. De ha már úgy esett, hogy a szolgalelkűség jegyében ma is hatályosak ezek az eszement paragrafusok, igazán kiegészíthetnék annyival, hogy a 2006. őszi állami terror, a szemkilövetések tagadása, bagatellizálása is bűntény legyen. Nagyvonalúan ne járjon érte börtön, csak néhány órányi térdeplés a Magyar Rádió udvarán. Vagy zarándoklat Csorba Attila sírjához.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »