Szélsőségesek zavarták meg a menekültek színdarabját

Szélsőjobboldali aktivisták zavartak meg egy menekültekről szóló színházi előadást Bécsben, a szervezők testi sértés miatt feljelentést tettek.

A bécsi egyetemi színpadon Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő Die Schutzbefohlenen című, az európai menekültpolitikát ostorozó darabját mutatták be csütörtök este, amikor mintegy 30-40 főből álló csoport felment a színpadra. A rendbontók zászlókat lengettek, művért spricceltek szét és „A multikulturalitás megöl” feliratú röplapokat szórtak az Audimax színháztermet megtöltő mintegy 700-800 fős közönség közé.

A csoport tagjai összetűztek a közönséggel, majd a publikum kiszorította őket a teremből. A szervezők közlése szerint a rendbontásban nyolcan megsérültek, többen hasi fájdalmakra panaszkodtak. Amikor a rendőrök kiértek, már véget ért az akció, és a színészek – egy menedékkérőkből álló amatőr társulat – folytatták az előadást.

További megmozdulások lehetnek

Az osztrák kulturális miniszter, Josef Ostermayer elítélte a történteket és hangsúlyozta, hogy felvilágosult demokráciában a művészet szabadságát, akárcsak a kisebbség védelmét, tiszteletben kell tartani.

Az Identitäre nevű szélsőjobboldali szervezet közlése szerint az akciót nem a menekültek ellen, hanem a közönség soraiban helyet foglaló és a politikai életben lévő „képmutatók” ellen szervezték. A csoport további megmozdulásokat helyezett kilátásba.

Az incidenst követően Bécs városa a színházi társulatot meghívta a városházára, hogy ott mutassák be a szóban forgó Jelinek-darabot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »