Szélsőbaloldali másodvirágzások?

Szélsőbaloldali másodvirágzások?

 

Ha egy földönkívüli a Felvidékre vetődik, és a mai Új Szóból tájékozódik, könnyen rájöhet, hogy itt ki a közellenség…

 

 

A múlt héten készítettem egy interjút Pallér Péterrel. A Magyar Polgári Párt elnökével Dunajszky Gézának a háború utáni pozsonyligetfalui vérengzésekről tartott előadásán találkoztam, ott szólt arról, hogy legközelebb Komáromban szerveznek egy előadást Bíró András Zsolttal, az őstörténetünkről. Ennek apropóján beszélgettünk. Ezt követően az Új Szó szombaton két cikkben (címeik: A tanár is lehet szélsőséges, Jobbikos töritanár) foglalkozott Pallér Péterrel. Ez volt a felvezetés, ma jött három. Az első oldalon Érinthetetlenek a szélsőséges tanárok, a másodikon A Jobbikkal közösködik a komáromi Csemadok, a harmadikon pedig: A jobbikos tanár tovább taníthat. Ez már izzadásból csillagos ötös!

 

 

A téma annak ragozása körbe-körbe, hogy egy jobbikos tanár miért taníthat egy felvidéki iskolában? Pallér Péter a lapnak kerek-perec közli, nem szélsőségesek. Az igazgató is megerősíti, hogy a tanárra semmilyen panasz nem érkezett a gyerekek vagy a szülők részéről. Az Új Szó viszont felkészült: „A szlovák belügy azonban az országban tevékenykedő szélsőséges csoportok közé sorolja őket.” Mert a belügy a mérce! Itt jut eszembe a tegnapi nap híre, hogy a Szlovákiában a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a belügyminisztérium indokolatlanul utasította el a Fontos Vagy! Polgári Szövetség (így, csak magyarul) bejegyzését (Erről a Körképen itt.). Az Új Szónak ez nem számít, nem hír! Negyven éven át kommunista pártlapként jelent meg. A vér nem válik vízzé? Ha már a „szélsőségességnél” tartunk, elgondolkodtató, hogy a szélsőballal miért nincs gond?

 

 

Ómenként megjelenik az interjúmból is egy mondat Pallér Péter szájából: „De tankönyvek ide vagy oda, végső soron mindig a tanáron múlik, hogy miként állítja össze a tantervet, mennyi és milyen segédanyagot használ fel a tanórák során!” Ezt speciel én is így gondolom. Akkor most én is szélsőséges vagyok?

 

 

Oriskó Norbert

 

 

Mottó: „Kerüld a végleteket; de légy türelmes a legvégső határig azok iránt, akik megsértenek.” (Benjamin Franklin)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »