Székelyföldi terrorvád: vádat emeltek Beke István és Szőcs Zoltán ellen

Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen – közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.

Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja ügye tárgyalását.

Az ügyészségi közlemény szerint a hatóságokhoz 2014 óta érkeztek jelzések „a magyarországi szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom romániai szárnyához” tartozó személyeknek a saját testi készségeik fejlesztése iránti érdeklődéséről. A közlemény szerint ezt az érdeklődést idegen és kettős állampolgársággal rendelkező személyek ébresztették fel, azzal a céllal, hogy erőszakos cselekedeteket kezdeményezzenek „autonomista és revizionista célok” eléréséért, „Nagy-Magyarország visszaállításáért”.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »