Székely aláírásgyűjtés: jó ügyért rossz eszközzel

Székely aláírásgyűjtés: jó ügyért rossz eszközzel

Házhoz ment a pofonért Luxembourgba a Székely Nemzeti Tanács: a per elbukása borítékolható volt, a pozitív hozadékaiba bele se gondolnak.

Sokan vannak, akik gyakorta kárhoztatják az EU lopakodó jogalkotását és agyonszabályozottságát, például a migránskvóta és a hírhedt uborkagörbület kapcsán. És mostanság sokan vannak azok is, akik felháborodtak a brüsszeli és luxembourgi „bürokratákon”, amiért „nem érdeklik őket a székelyek”, hiszen elutasították a Székely Nemzeti Tanács nemzeti kisebbségeket és kohéziós politikát érintő európai polgári kezdeményezését. Fogadni mernék egy rekesz Igazi Csíki Sörben, hogy a fenti két személyi kör ráadásul jelentős átfedéseket mutat.

A székely aláírásgyűjtés bejegyzése pontosan a sokat szidott EU-s hatáskör-kiterjesztés egyik első lépése lenne. Persze addig sokan örülnének neki, amíg nekünk kedvez, de nem szabad elfelejteni, hogy a jogalkotás egy általános szabály meghozataláról szól.

Vajon mit szólnának a most elégedetlenkedők, ha – a székelyek óhajának megfelelő uniós jogszabály meghozatala után – mondjuk a magyarországi romák vagy épp a németországi törökök követelnének speciális EU-s kohéziós támogatást és külön régióként való elismerést?

Valószínűleg persze előrébb lennének a sorban a skótok vagy épp a katalánok, mindenesetre nem véletlen, hogy az Európai Bizottság nem akar ilyen politikailag érzékeny „belügyekbe” (vagy adott esetben két ország ügyébe, de korántsem EU-s szintű problémába) beavatkozni, így a jelen esetben nem sietett kiterjesztően értelmezni a saját hatáskörét.

Bár tanúsítana néha más esetekben is hasonló önmérsékletet!

A rafinált EU-s „közvetlen demokrácia”

A demokráciadeficit egyik leküzdőjének és az „EU-s közvetlen demokrácia” fő eszközének kikiáltott európai polgári kezdeményezés 2012 óta létezik, és valójában igencsak gyér lehetőséget takar: nagyjából még egy fokkal gyérebbet, mint a mi egykor volt népi kezdeményezésünk. Csakhogy azt legalább rögtön a parlamentnek, vagyis a jogalkotónak kellett benyújtani; és ha megszavaznia nem is, megtárgyalnia azért muszáj volt az Országgyűlésnek.

Az európai polgári kezdeményezés viszont olyan, mintha a népi kezdeményezést a kormánynak nyújtanánk be: az egymillió aláíró legalább hét különböző tagállamból mindössze arra kéri a bizottságot, hogy nyújtson be jogalkotási javaslatot az uniós jogalkotó szerveknek. Vagyis a bizottság az aláírásgyűjtés után is simán megteheti – mint ahogy az eddigi „sikeresnek” nevezett kezdeményezéseknél tette –, hogy egyáltalán nem is készít javaslatot. De ha netán mégis benyújt ilyet, az még simán megbukhat vagy megváltozhat az Európai Parlament és a Tanács alkudozása közepette a jogalkotási folyamatban.

Az eddigi gyakorlatot végignézve nagyjából az összes kezdeményező teljesen feleslegesen fárasztotta magát az egymillió aláírás összegyűjtésével.

Máig mondjuk még csak három kezdeményezés zárult le: az első a vízhez való jogról, a második a magzati élet védelméről, a harmadik pedig az állatkísérletek tilalmáról szólt. A bizottság mindháromra a szokásos bürokrata bullshittel válaszolt, leszögezve, hogy jaj, de mennyire fontos témák ezek, és már mennyi mindent tett az EU eddig is az adott területen. Magyarán virágnyelven körülírta, hogy bizony esze ágában sincs jogalkotási javaslatot tenni. Még egyszer: ezek voltak a „sikeres” kezdeményezések.

Mi köze a bizottságnak a székely régióhoz?

A székely kezdeményezés arra irányult, hogy az EU az elmaradottabb régiók támogatását szolgáló kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti, etnikai, vallási, nyelvi kisebbségek által lakott régiókat, azért, hogy ezek ne kerüljenek gazdasági hátrányba a környező területekhez képest. A Kohéziós Alapból nem egyes tagállamok, hanem tagállamok olyan régiói, megyéi jogosultak támogatásra, amelyekben az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az EU-átlag 90 százalékát. Ezeket a területeket EU-s szinten az úgynevezett NUTS-rendszerben határozzák meg, ami alapvetően tagállamok meglévő közigazgatási felosztásához igazodik. Ez azt jelenti, hogy például Magyarországon és Romániában is egy-egy megye számít a legkisebb szintű NUTS-egységnek, és több megye alkot egy-egy régiót.

Izsák Balázsék kezdeményezése azért holt a hamvába, mert a bizottság hatáskör hiányában megtagadta a javaslat befogadását, így el sem indulhatott – a valószínűleg legfeljebb a fentiekhez hasonló „sikerekkel” kecsegtető – aláírásgyűjtés. Egyébként a kezdeményezők ügyvédje, Sobor Dávid is elmondta a Kossuth Rádióban, hogy ha a bizottság nem ért egyet velük, akkor megteheti, hogy nem is nyújt be a témában jogalkotási javaslatot; azt az érvelést viszont tévesnek tartják, hogy ne lenne a bizottság és az EU kompetens az ügyben. Vagyis azért mentek a bíróságra, hogy azt bizonygassák: igenis, van hatásköre az EU-nak.

Ám megnézném, mondjuk, hogy mennyire lennének a kezdeményezők elégedettek a Sobor által felvázolt forgatókönyv esetén: nagy nehezen összegyűjtöttek egymillió aláírást hét országból, mire a bizottság kiad egy közleményt néhány szokásos sallanggal a „kisebbségi jogok érvényesülésének előmozdításáról” meg a „kulturális sokszínűségről”, és ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Akkor még a bíróságra sem lehetne rohangálni, hiszen ez egy „sikeres kezdeményezés” lenne a bizottság fogalmai szerint.

Idáig azonban, úgy tűnik, nem fog az ügy eljutni, a bizottság ugyanis úgy ítélte meg, hogy nyilvánvalóan nem tartozik a hatáskörébe az ügy. Miután az erről szóló döntést a kezdeményezők megtámadták, az Európai Törvényszék is megerősítette a bizottság álláspontját a múlt heti elsőfokú döntésében. Az ítélet szerint „a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni”, és az EU nem fogadhat el olyan jogszabályt, amely „úgy kívánja meghatározni a nemzeti kisebbségi régiókat, hogy nem veszi figyelembe e helyzetet”.

Igen, ez egyrészt valóban azt jelenti, hogy a románok, ha akarnak, úgy trükközhetnek a közigazgatási határokkal, hogy az uniós pénzosztásnál a magyarlakta területek rosszabbul járjanak. Másrészt viszont szerencsére azt is, hogy az EU sem nekünk, sem semelyik tagállamnak nem mondhatja meg, hogy miként alakítsa ki a közigazgatási rendszerét.

 

A lopakodó jogalkotás és az „európai nép”

Akik a törvényszék határozatát leegyszerűsítve úgy értelmezik, hogy „a szemét EU megint jól kitolt a magyarokkal”, azok nem veszik figyelembe, hogy az európai polgári kezdeményezés természeténél fogva nem egyedi ügyekre irányul, hanem általános jogszabályok meghozatalára. Vagyis ha sikerrel járt volna az SZNT kezdeményezése, akkor ez egyáltalán nem csak a székelyeket érintette volna; és talán másnap már nem aratna osztatlan sikert, ha az új szabály apropóján más tagállamokban is beavatkozik az EU.

Egyszerűen itt az történt, hogy egy jó ügyhöz rossz eszközt választottak a kezdeményezők, ám ennek belátása helyett házhoz mentek a pofonért az Európai Törvényszékre,

és a fellebbezés bejelentésének fényében mindez valószínűleg megismétlődik majd az Európai Bíróságon.

Az egész ügy arra mutat rá, hogy az európai polgári kezdeményezés a természeténél fogva egy olyan jogintézmény, amely alapvetően az EU-s joganyag kiterjesztésére szolgál. A kezdeményezők jogalkotási javaslat megtételére kérhetik a bizottságot, vagyis plusz EU-s szabály alkotására – arra azonban nem, hogy valamit ne fogadjanak el. Bár a Székely Nemzeti Tanács ügye nem ilyen volt, emiatt bukott el a bizottság előtt például az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodás, a TTIP elleni kezdeményezés, de abban az ügyben is folyamatban van egy per.

Persze ez nem azt jelenti, hogy minden kezdeményezés feltétlenül „lopakodó jogalkotásra”, vagyis a párhuzamos hatásköröknek az EU javára való kiterjesztésére irányulna. Ám természetszerűleg az a jogintézmény célja, hogy az EU-jog több mindent szabályozzon – ez pedig azzal jár, hogy a tagállamoknak több mindenben kell majd alkalmazkodniuk.

Csodálatosan rafinált benne ráadásul, hogy a még több központi szabályozást a közvetlen demokrácia látszatával megnyugtatott „európai nép” kezdeményezheti – nem mintha a „brüsszeli bürokraták” maguktól nem lennének eléggé aktívak ezen a téren.

Vagyis talán nem is olyan nagy baj, hogy a fenti példák alapján a bizottság meglehetősen visszafogottan kezeli a „sikeres” kezdeményezéseket, és nem igyekszik azoknak megfelelő javaslatokat benyújtani. Belegondolni is agyrém, mi lenne, ha minden egymilliós aláírásgyűjtésből jogalkotási javaslat, a végén meg irányelv vagy rendelet lenne. Másfelől viszont így elég visszatetszést keltő az európai polgári kezdeményezést büszkén az európai közvetlen demokrácia fontos vívmányaként reklámozni.

A székelyekéhez hasonló egyedi ügyeket mindenesetre inkább diplomáciai meccsekben kellene lejátszani, még akkor is, ha ez majdnem olyan csekély sikerrel kecsegtet, mint az európai polgári kezdeményezés. Nem árt ugyanis észben tartani, hogy az – európai polgári kezdeményezés nélkül is – egyre szaporodó általános érvényű EU-s előírásoknak könnyen lehet, csak ideig-óráig örülnénk.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »