Szegény Kisoroszi: Havas Henrik képviselő lett

Szegény Kisoroszi: Havas Henrik képviselő lett

Molnár Csaba független jelöltet választották meg a Kisorosziban tartott vasárnapi időközi választáson a település polgármesterévé – közölte a helyi választási iroda vezetője, Eőryné Mezei Orsolya jegyző.

A mintegy ezerfős Pest megyei település vezetéséért három független és egy munkáspárti jelölt indult. Molnár Csaba 217, Nádasdi-Csontos Elek 152, Greff Gyuláné 122 és Pálmai Ferenc, a Magyar Munkáspárt jelöltje 5 szavazatot kapott.

A négy képviselői helyre Benedek Károlyt 284, Havas Henriket 253, Surányi Pétert 180 és Kovács Sándort 178 szavazattal választották meg a település lakói. Mind a négy képviselő független jelöltként indult – részletezte a választási iroda vezetője. A négy képviselői helyért pedig tizenöt jelölt mérette meg magát.

Havas Henrik korábban a Blikknek nyilatkozott arról, képviselőjelöltként elindul az időközi választáson. Havas a lapnak azt állította: egyáltalán nem kampányol, hiszen őt mindenki ismeri, nem kell bemutatkoznia. Az induláshoz szükséges ajánlásokat is úgy szedte össze, hogy otthagyta az ívet egy boltban, majd pár óra múlva már meg is volt a kellő számú aláírás.

A Pest megyei községben azért kellett időközi önkormányzati választást kiírni, mert a képviselőtestület négy tagjából hárman még január 18-án megszavazták a testület feloszlatását. A választási törvény értelmében ezért 100 napon belül új képviselő-testületet és polgármestert kellett választania a településnek.

(MTI)

Korábban írtuk:

"Olyan leszel, mint Vona Gábor", "menjetek a pi***ba" – zsidók, buzik és agymosottjaik mondják meg, miért nem szabad a Jobbikra szavazni

Havas Henrik: "Jobbikos politikusok ebben a műsorban nem kívánatosak!"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »