Szegedy-Maszák Mihály halálára

Öt éven keresztül látogattam egyetemi előadásait, így saját bőrömön tapasztaltam, mit jelentett Szegedy-Maszák Mihály számára a tanítás. Mindenekelőtt lefegyverző műveltséget.

Hetvenhárom éves korában hétfőn elhunyt Szegedy-Maszák Mihály, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – adta hírül az MTA. Az ELTE és az Indiana University professor emeritusa az összehasonlító irodalomtudomány, a fordításelmélet, az eszmetörténet, illetve az elmúlt két évszázad magyar és világirodalmának nemzetközi hírű kutatója volt.

Szegedy-Maszák Mihály 1943. június 23-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–magyar szakán szerzett tanári diplomát 1966-ban, egy évvel később védte meg Virgina Woolfról írt doktori disszertációját. ’66-ban a Cambridge-i Egyetemen folytatott tanulmányokat, később tudományos ösztöndíjjal Párizsba és Stockholmba is eljutott. Diplomája megszerzése után 1981-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, illetve főmunkatársként. A nyolcvanas években Liege-ben, Buffalóban, illetve Bloomingtonban is kutatott, tanított, 1988-tól 1991-ig az Indiana University tanszékvezető egyetemi tanára volt. 1994-től az ELTE összehasonlító irodalomtudományi tanszékének lett a vezetője. 1988-tól 2004-ig a Hungarian Studies, 1991-tól 2004-ig pedig a Protestáns Szemle főszerkesztője volt.

1978-ban az irodalomtudományok kandidátusa lett, 1989-ben pedig megvédte akadémiai doktori értekezését. Az MTA levelező tagjává 1993-ban, rendes taggá pedig 1998-ban választották. Munkásságát 1995-ben Alföld-díjjal, 1997-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2003-ban Széchenyi-díjjal és 2008-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el.

Szegedy-Maszák Mihály egyike volt azon valódi konzervatív gondolkodóknak, akik számára a tudás a megőrzés eszközéül szolgált. „Az értékőrző eszmeiség föltétlenül a szellemi minőség megbecsülését jelenti” – fogalmazott az Élet és Irodalomban július 15-én megjelent interjújában (kérdező: Károlyi Csaba).

A megőrzés természetes formája pedig a tudás továbbadása. Öt éven keresztül látogattam egyetemi előadásait, vettem részt szemináriumain, így saját bőrömön tapasztaltam, mit jelentett Szegedy-Maszák Mihály számára a tanítás. Mindenekelőtt lefegyverző műveltséget. Egy tanársegédje mondta róla, hogy „valószínűleg nincs olyan nyelv, amelyen Mihály ne olvasna”, és alig akadt irodalomtudományos munka, amely elkerülte volna a figyelmét. És nemcsak a saját területén alkotott maradandót, írt Lisztről, Wagnerről, képzőművészetről, a kultúra szinte minden területéről. A fiatalabb generációk számára már szinte felfoghatatlanul széles műveltsége azonban sosem vált fenyegetővé, mindenkit arra inspirált, hogy még többet és még alaposabban olvasson.

És hiába tudott többet az irodalomról, mint esetleg a teljes szemináriumi tagság, sosem terelt vagy befolyásolt senkit. Nem kívánt követőket, nem alakított ki iskolát maga körül. „Önállóságra próbáltam volna nevelni mindenkit, vagy sikerült, vagy nem” – mondta az ÉS-interjúban. A szellemi önállóság, a saját út bejárása – nemcsak tudományos munkásságában, de a tanításban is ezek az elvek vezérelték. Aligha lehet ennél nagyobb szabadságot elképzelni.

Nem vagyok benne biztos, hogy amit mond, megállja a helyét – vetette egyszer egy túlzottan magabiztos kijelentésem ellen. Nem az állítással volt baja, hanem azzal, hogy megkérdőjelezhetetlen igazságként tálaltam valamit. „Minden dogmatikus megközelítés távol áll tőlem” – hangsúlyozta Károlyi Csabának. Tanulmányait, esszéit olvasva feltűnő Szegedy-Maszák Mihály precizitása: körültekintően, minden apró részletet mérlegelve fogalmaz. Emiatt sokszor nehéz kitalálni a véleményét – vetették a szemére kritikusai. Ám a pontosság nem a merészség hiánya, inkább annak beismerése, hogy senki sem birtokolhatja az igazságot.

Munkásságával elválaszthatatlanul fonódott össze a könyvkiadás. Szerkesztette a Kalligram kiadó Tegnap és ma című monográfiasorozatát, főszerkesztője volt A magyar irodalom történetei című háromkötetes munkának, és a vezetése mellett készült Kosztolányi Dezső műveinek kritikai kiadása. Kosztolányinak monográfiát is szentelt, mert mint fogalmazott a kötetben: „alkatilag közel áll hozzám, ezért róla igyekeztem könyvet írni.”

Szegedy-Maszák Mihály sok kollégájával ellentétben sosem vett részt a politikában (bár 1998 és ’99 között a frankfurti könyvvásár miniszteri biztosa volt), megmaradt a tudományok emberének. A már idézett interjúban kifejtette, a politikai megosztottság tény, ám az „nagyon nem rokonszenves”, ha az egyik oldal szidalmazza a másikat. A hatalom megrontja a hatalmon lévőket – vélte, majd hozzátette: „a türelem fontos volna”.

Halálával a polgári világ egy jelentős része tűnt el visszavonhatatlanul. Szegedy-Maszák Mihály többször hangsúlyozta, hogy a polgári értékek a végét járják, ám amíg a folyamatot kritikával illette, volt, ami ezekhez az értékekhez kötött bennünket. Kritika hiányában nehéz elviselni a veszteséget.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »