Szegedi Csanád Izraelbe költözik – a hírt a Cionista Világszervezet konferenciáján jelentette be

Szegedi Csanád Izraelbe költözik – a hírt a Cionista Világszervezet konferenciáján jelentette be

Egyre fokozódik: Magyarország lakosságának már 35 százaléka antiszemita, 20% pedig "szélsőségesen antiszemita"

A Cionista Világszervezet égisze alatt Budapesten nemrégiben konferenciát tartottak az „egyre fokozódó” antiszemitizmus és az Izraelt a világ több intézménye által bojkottáló (a megszálló és zsidótelepítő gyakorlata miatt – H. J.) jelenség elleni küzdelem jegyében. A konferencián vezető magyar politikusok is hajbókoltak, s ígéretet tettek a már szinte fokozhatatlan magyar antiszemitizmus fölszámolására. Kiderült, hogy a magyar lakosság 35 százaléka antiszemita, ám ez csak a jéghegy csúcsa, mert a „megfélemlített” zsidók nem minden esetről merik értesíteni a hatóságokat, s (a valóban megfélemlített – H. J.) magyaroknak pedig csak egy része meri nyíltan vállalni a zsidók iránti ellenérzéseit. Egészen friss hír: Szegedi Csanád nemsokára Izraelbe alijjázik – írja a Máárív című izraeli héber napilap.

A Budapesten megtartott antiszemitizmus és az Izraelt bojkottáló világméretű irányzat elleni konferencia az egyes kormánypárti politikusok hízelkedő felszólalásai mellett egy tudományos, szakszerű módszerekkel elvégzett közvélemény-kutatás eredményével is megajándékozott bennünket: Magyarországon továbbra is egyre fokozódik az antiszemitizmus, s a legfrissebb felmérések alapján a magyarok 35 százaléka antiszemita, s közülük 23 százalék „szélsőséges formában antiszemita”, míg a fennmaradó 12 százalék „mérsékelt antiszemitának” nevezhető. A budapesti konferenciára készített tudományos felmérés szerint az idei adatok a tavalyihoz képest a helyzet komoly rosszabbodását, az antiszemitizmus jelentős erősödését jelentik – írja a Mááriv.

Az izraeli újság elöljáróban megjegyzi, hogy ez a 35 százalékos magyarországi jelenlegi antiszemitizmus nemcsak jóval nagyobb, mint a tavalyi, hanem ez az adat kizárólag azokra vonatkoztatható, akik a felmérőknek nyíltan be is vallották, hogy ők nem lelkesednek a zsidókért. (Magyarán, elképzelhető, hogy a magyarországi antiszemiták száma megközelíti a 40-50 százalékot? – H. J.)

A Mááriv a Cionista Világszervezet által rendezett, tizenhat ország küldötteinek részvételével megtartott budapesti konferencia jelentőségét azzal is kiemelte, hogy az eseményen részt vett Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szegedi Csanád korábbi európai parlamenti képviselő. A lap szerint utóbbi azzal lett ismert nemzetközileg, hogy „még jobbikos tagsága idején felfedte zsidóságát, lemondott a parlamenti állásáról (sic!), majd elkezdte a magyarországi és az egész európai antiszemita jelenség fölszámolására irányuló tevékenységét. A konferencia résztvevői arra biztatták Szegedit, hogy vándoroljon ki Izraelbe, mire ő azt válaszolta, hogy már meg is tette az ez irányú hivatalos lépéseket” – írja a héber lap.

Hírdetés

A kicsit kései hírből azonban megtudjuk azt is, hogy a Cionista Világszervezet elnökhelyettese, Jáákov Hágoél azért is folytatott megbeszélést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, hogy megoldást találjanak a Szabadság téri Eleven Emlékmű nevű „holokauszt-emlékmű megrongálása” után kialakult helyzetre. A tudósító hozzáteszi, hogy a megrongált „alternatív emlékművet” tulajdonképpen azért hozták létre, mert a magyar kormány fölállított a helyszínen egy emlékművet, amely a németek felelősségét hangsúlyozva igyekszik elterelni a figyelmet a magyaroknak a holokauszt idején elkövetett bűneiről.

„Az alternatív emlékművet a múlt héten rongálták meg neonáci aktivisták, miután előzőleg az Amerikában bejegyzett, s gyaníthatóan az antiszemita nézeteiről ismert magyar Jobbik párttal együttműködő neonáci hírportál uszított az emlékmű ellen” – írja a Máárivban Cvika Klein, majd beszámol olyan részletről is, amelyről a magyarországi sajtóból eddig nem értesülhettünk: „Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Jáákov Hágoéllel megejtett találkozója során elmondta: „A lehetőségeim szerint harcolok azért, hogy minél kevesebb befolyása legyen a Jobbik pártnak a parlamenti légkörre, s ezenkívül küzdeni fogok a Magyarországon az elmúlt években egyre inkább fokozódó antiszemitizmus ellen.” A Cionista Világszervezet elnökhelyettese erre azt válaszolta Semjén Zsoltnak: „Az antiszemita tevékenység Magyarországon egyre súlyosabbá válik, s az elmúlt években különösen agresszív jelleget ölt.”

Az izraeli lap szerint az egyre fokozódó és mindinkább agresszívabb formát öltő magyarországi antiszemitizmus ellenére a megfélemlített zsidó közösségek aránylag kevés antiszemita eseményről számolnak be a hatóságoknak. A magyar miniszterelnök-helyettes arra is ígéretet tett Jáákov Hágoélnak, hogy ebben az ügyben szorosabb és gyakoribb kapcsolatot épít ki a zsidó hitközséggel, majd ismét fogadalmat tett rá, hogy erőteljesen küzd az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen. Semjén azt is kijelentette: más európai kormányok vezető politikusait is igyekszik bevonni a zsidó közösségek védelmébe, és annak érdekében, hogy a zsidók mindenütt megőrizhessék az életformájukat.

A Cionista Világszervezet elnökhelyettese a Mááriv tudósítójának kijelentette: „Figyelemmel kísérjük a súlyos magyarországi antiszemita eseménynek (eleven emlékmű – H. J.) a következményeit, s folytatjuk az antiszemitizmus fölszámolására irányuló tevékenységet. Ebbe a tevékenységbe bevonunk más európai politikai vezetőket, a szellemi élet meghatározó személyiségeit, s igyekszünk olyan közbeszédet kezdeményezni, amelyben Izraelt pozitív megvilágításban mutathatjuk be”, mondta Jáákov Háégoél, majd hozzáfűzte: „ismert, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes odafigyel az országában élő zsidó közösség gondjaira, s gondoskodni is hajlandó a zsidók biztonságáról – s én arra biztatok minden európai vezetőt, hogy a magyar politikushoz hasonlóan cselekedjen”.

Hering József – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »