Száznegyven éves jubileumát ünnepelte a Zentai Gimnázium

Száznegyven éves jubileumát ünnepelte a Zentai Gimnázium

Ma este tartották meg a Zentai Gimnázium fennállásának száznegyven éves jubileuma alkalmából szervezett ünnepséget, amelynek a zentai Művelődési Ház adott otthont, ahol együtt ünnepeltek az intézmény egykori és jelenlegi diákjai és tanárai, valamint a közélet jeles képviselői is.

A rendezvény kezdetén Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere mondott köszöntőt, amelyben az intézményben folyó oktatói-nevelői munka fontosságáról beszélt, majd Ujházi Éva, a Zentai Gimnázium igazgatónője üdvözölte a jelenlévőket, aki felszólalásában a dicső múltra emlékezett, kiemelve, az iskola mindenkor értékteremtő és kultúrateremtő intézmény volt. Dr. Szilágyi Péter, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a gimnázium történetének legfontosabb momentumait idézte fel, majd úgy fogalmazott, száznegyven év helytállása azt a titkot hordozza, hogy ki kell tartanunk, éltetnünk kell a belül őrzött értékeket, a nemzethez való tartozásunkat és a kereszténységünket. Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke köszöntőjében az intézménynek a város kulturális és társadalmi fejlődésére gyakorolt hatását emelte ki, leszögezve, a gimnázium olyanná alakította Zentát, amilyennek ma ismerjük. Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke az intézményben folyó munka színvonalasságáról beszélt, majd azt hangsúlyozta, az oktatás minősége csakis akkor tud számottevő hatást gyakorolni az ifjúságra, ha mindannyiuknak egyforma lehetőségeket tudunk biztosítani számukra a tudásuk felhasználására. Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az összefogás fontosságáról szólva kifejtette, a gimnázium egyebek mellett éppen ennek köszönhette, hogy minden gondja és megpróbáltatása ellenére is a Tisza mente egyik legjelentősebb intézményévé nőtte ki magát. Mint mondta, a mostani ünnepen erre is nagyon büszkéknek kell lennünk, de még inkább azokra a tanárokra és diákokra, akik tovább vitték iskolájuk és Zenta hírnevét a nagyvilágba. Vicsek Annamária, az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium államtitkára Mladen Šarčević miniszter nevében üdvözölte az egybegyűlteket, majd az intézményhez kötődő személyes emlékeit idézte fel, amelyeket mindenekelőtt a tagozatok megnyitásáért folytatott harc határozott meg.

Az üdvözlőbeszédeket követően az ünnepség vendégei előbb a Zentai Gimnázium tanulóinak alkalmi műsorát kísérhették figyelemmel, majd az intézmény egykori diákjai léptek színpadra, köztük a szerb nyelvű részben Sebastian Gubik, Đurđina Samardžić, Jovana Vejnović, valamint a Miroslav Antić Kamaraszínpad társulata és a Stevan Sremac Helyismereti Alapítvány tagjai; a magyar részben pedig Szalai Bence, Verebes Judit, Fehér Miklós és Fehér Nóra szórakoztatta az egybegyűlteket, akik az ünnepség zárásaként a Zentai Gimnázium kórusának alkalmi produkcióját is meghallgathatták.

H. A.


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »