Százmilliók őshonos fajok keresztezésére – génmegőrzést és piacképességet várnak

Hozzá akarnak járulni a hazai őshonos fajok ökológiai tartáson alapuló tenyésztésének fejlődéséhez – közölte a 844 millió forint összköltségű, 2013-ban indult projektről Kustos Károly, a végrehajtó konzorciumot vezető Lab-Nyúl Kft. ügyvezető igazgatója.

A konzorcium tagjai a Haszonállat-génmegőrzési Központ (HáGK), a V-95 Kft., a Lab-Nyúl Kft. és a Kaposvári Egyetem, munkájában részt vesz a Bábolna Tetra Kft. és a Szent István Egyetem (SZIE) is.

A konzorcium által hibridpulykával keresztezett két őshonos pulyka közül a bronzpulyka esetében biztatóak az eredmények, nőtt az értékes húsrészek aránya, növekedett a testtömeg – közölte Heincinger Mónika, a Lab-Nyúl Kft. munkatársa.

Matics Zsolt, a Kaposvári Egyetem tanszékvezető docense arról számolt be, hogy a projekt keretében többféle tartási rendszert is vizsgáltak, amelyek hasznosíthatók az egyetlen őshonos nyúlfajtája, a magyar óriás tenyésztésére.

Szilágyi Gábor, a V-95 Kft. szaktanácsadója pedig azt mondta, a süllő nehezen viseli az intenzív tartást, viszont a hozzá nagyon közelálló kősüllő kevésbé érzékeny a stresszre, ezért keresztezik e két fajt.

A folyamatban lévő munkában szerinte még további keresztezésekre is szükség lehet, mert a kősüllő sokkal lassabban nő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »