Százmilliárdokat költ el a kormány a határzárra

 

M ár csaknem 300 milliárd forintnál jár az az összeg, amit a kormány eddig határvédelemre elköltött, illetve a közeljövőben el fog költeni – írja a Magyar Nemzet. Hozzáteszik: ebben a most épülő újabb déli kerítés költségei még nincsenek is benne.

 

 

 

Azt az adófizetők nem tudhatják meg, hogy pontosan mire és mennyit költ a kormány, ahogy az sem derül ki, hogy ezek a beszerzések túlárazottak-e, mert a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága még arról is zárt ülésen határoz, hogy felmentést ad-e a közbeszerzési törvény hatálya alól.

Forrás: hunhir.info.hu

sokkaljobb-kommentár: Attól, hogy ott van a kerítés, annyi történik, hogy napi harmincasával, de IRATOK NÉLKÜL továbbra is beengedi a hatóság őket Magyarországra! Most már ellenőrizhetetlenül ömlik ki a közpénz erre is… A túlnépesedett országokból jönnek, általában analfabéták. Az Európai Unió országain kívül (például az arab országokba) más országokba nem léphetnek be irataik nélkül. Sok köztük a Mohamed Ali, és sokan születtek január 1-jén, és sokszor hazudják azt, hogy kiskorúak… Hogy az Európai Unió miért nem gátolja meg végre ezt az áradatot, arra egyelőre nincs válasz. Az új, portugál származású ENSZ főtitkár szerint mindet be kell fogadnunk! Hány milliárd ilyen is van világszerte? Lapjára talán el fogunk férni. Az egészséges önvédelem egyelőre mély altatásban van…

A napokban újabb százmilliárd elköltését jelentették be. Megjelent az az információ az egyik közösségi oldalon, hogy Bicskén bezár a tábor, és a lakóit Kiskunhalasra költöztetik. A bicskei kastélyt megvette valami Fideszes potentát, ott nem maradhatnak. Halason meg már hozzászoktak az emberek, hogy minden napra jut valami lázongási hullám a táborokban.

Békéscsaba, 2016. november 30.

F. I. – K. M.

Emlékeztető 1.: „Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.” (G. Brock Chisholm pszichiáter, az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára a Kalergi-terv lényegéről)

Emlékeztető 2.: „Nixon mellett tanulta a szakmát, ő tette szitokszóvá a „liberális” jelzőt, és ő a szellemi atyja az izraeli közép- és szélsőjobb kormányszövetségének is. Az amerikai tanácsadók legszűkebb élvonalához tartozik, és a negatív kampányok keresztapjaként ismert a Fidesz első számú politikai stratégája.” (Részlet a vár esze – Arthur J. Finkelstein, a Fidesz politikai tanácsadójának pályaképe című írásból)

Emlékeztető 3.: „Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak „Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.” (Fekete István író) 

 

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »