Százezrek tüntettek Katalónia függetlenedéséért

Százezrek tüntettek Katalónia függetlenedéséért

Csak Barcelonában 400-500 ezer ember tüntetett azért, hogy Katalónia elszakadhasson Spanyolországtól, de négy másik katalán városban is százezrek vonultak ezért utcára, írja az MTI.

Barcelona főutcája, az Avinguda Meridiana már a késő délutáni kezdés előtt megtelt emberekkel. Sokan a Katalán Autonóm Közösség sárga-vörös zászlaját, a Senyerát lengették.

Spanyolország leggazdagabb régiójában a szeparatisták évek óta próbálják elérni a független katalán állam kikiáltását. Július végén a katalán parlament egy menetrendet is elfogadott a madridi kormánytól való elszakadásról szóló tárgyalásokról. Ezt alkotmánybíróság már a kihirdetése előtt megtámadta, majd augusztus elején megsemmisítette ezt a határozatot, és alkotmányellenesnek minősítette az elszakadási kezdeményezéseket.

A spanyol kormány is többször jelezte: semmilyen körülmények között nem fogadja el Katalónia kiválását Spanyolországból. Ezt annyira komolyan gondolják, hogy más országok szeparatista törekvéseit is elítélik. Mikor a brexit után felmerült, hogy Skócia kiválik az Egyesült Királyságból, Madrid előre jelezte, hogy megvétózzák a skótok EU-csatlakozási kérelmét.

Az elmúlt években átlagosan félmillióan tüntettek a 2012 óta a katalán nemzeti ünnep napján megrendezett függetlenségi tüntetéseken, 2014-ben pedig mintegy 1,8 millióan. Szeptember 11-én arra emlékeznek, hogy a spanyol örökösödési háború után több évnyi ostrom után 1714-ben elesett Barcelona és V. Fülöp spanyol király csapatai elfoglalták a várost. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »