Szaúdi-amerikai összefogás Irán ellen

MTI nyomán

A Perzsa(Arab)-öböl menti arab monarchiák együttműködési tanácsa (GCC) megállapodott az Egyesült Államokkal abban, hogy közös őrjáratokkal állítják meg Irán fegyverszállítását Jemenbe – mondta szerdán Abdel-Latíf ez-Zajáni, a GCC főtitkára.

Zajáni Ashton Carterrel, az Egyesült Államok védelmi miniszterével közös sajtóértekezleten jelentette be a megállapodást azután, hogy Carter tanácskozott a GCC tagállamai – Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Omán – külügyminisztereivel.

Irán tagadja a vádakat, amelyek szerint fegyvert csempészne Jemenbe a síita húszi felkelőknek, akik Teherán vallási és politikai szövetségesei, és akikkel a GGC-országok egy éven át – a minap kötött tűzszünetig – háborút vívtak főként légicsapásokat mérve rájuk. Ezekben az akciókban több mint 3200 civil halt meg és mintegy 5700 sebesült meg. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a konfliktus során a Szaúd-Arábia vezette koalíció emberiesség elleni és háborús bűncselekmények sorát követte el. Hadműveleteik

kétszer annyi civil áldozatot követeltek,

mint az összes többi harcoló erő Jemenben együttvéve. A jemeni béke iránt hirtelen ssziklaszilárd elkötelezettséget tanúsító Egyesült Államok az elmúlt egy sztendőben Rijád és szövetségesei pusztítása ellen

soha, semmilyen fórumon nem tiltakozott.

A GCC csütörtökön csúcstalálkozót tart Szaúd-Arábiában, a tanácskozáson részt vesz Barack Obama amerikai elnök is. Obama negyedszer fordul meg a sivatagi királyságban azóta, hogy 2009-ben elnök lett. A látogatáson vele lesz Ashton Carter is.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »