Szaniszló Ferenc miatt estek neki a Punnany Massif frontemberének

Szaniszló Ferenc miatt estek neki a Punnany Massif frontemberének

A Punnany Massif az ország egyik legismertebb és legkedveltebb zenekara. Nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne lépnének fel. Olyan rajongótáboruk van, amelyet minden zenekar szeretne magának. Dalaikkal milliós nézettségeket csinálnak a YouTube-on, szövegeiket tízezrek éneklik kívülről, és úgy tűnik, hogy hódító útjuk még közel sem ért véget. Koncertjeikre pillanatok alatt elkapkodják a jegyeket, évről-évre saját rekordjaikat döntik meg.

Most azonban a zenekar, vagy legalábbis a Punnany Massif egyik frontembere, Farkas „Wolfie” Roland a szélsőliberális sajtó piranháinak célkeresztjébe került. Hogy miért? „Bűnbe esett”, mert meg merte osztani a Facebook oldalán Szaniszló Ferenc műsorának, a Világ-panorámának az egyik aktuális felvételét, amelyben az ismert újságíró és riporter az Európát ostromló menekültáradat okaira, hátterére keresi a választ. Farkas „Wolfie” Roland a megosztott videóhoz azt írta:

„Halovány fogalmam sincs(mint ahogy sokunknak, mégis szeretünk okoskodni róla), hogy mi az igazság de nagyon érdekel a dolog és próbálok minél többet megtudni róla.Elég érdekes gondolatmenet.Az igazi butaság(szerintem) ha nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel.Csak kérdés,hogyan?”

Mint aztán kiderült, nem csupán a Punnany Massif frontemberét érdekli az egész Európát érintő sorskérdés, a megosztott videó alatt fejtette ki a véleményét Tóth Vera énekesnő, a 2003/2004-es Megasztár győztese is, aki egyrészt kiállt Farkas „Wolfie” Roland bátorsága mellett, másrészt vállalta, hogy néha egyet szokott érteni Szaniszlóval.

„Én nagy harcos vagyok, de ezt nem mertem megosztani, mint ahogy azt sem mertem bevallani, hogy néha egyet is értek ezzel az emberrel. Művészember nem alkothat véleményt?Nem lehet megosztó? Azt hiszem most már itt az ideje, hogyha más nem, akkor mi próbáljuk meg mi felnyitni az emberek szemét. Persze, ehhez ők is kellenek. Tisztellek azért, hogy Te megtetted! Követlek.”

Na és akkor kiborult a bili. A pro és kontra rajongói hozzászólások mellett szinte azonnal lecsapott a 444.hu és a cink.hu. A szélsőliberális billentyűcsapkodóknál bevett módszer, hogy aki nem az ő álláspontjukat köpi a világba, az hülye, fogyatékos, őrült és büdös náci-rasszista. Nemhogy a saját dogmáiktól eltérő álláspontot nem tudják elfogadni, de még a kérdésfelvetést is kigúnyolják. Ezt a sekélyes hozzáállást követik a bevándorlás témájában is, amely liberáliséknál egy nem létező probléma, amelyet a csak a „gonosz rasszisták” hisztériája nagyít fel.

Hírdetés

A Punnany Massif frontemberét aligha lehetne rasszistának nevezni, bár azt már nyilván érzi, hogy a bélyeg odakerült a tarkójára, pedig csupán annyit tett, hogy nyilvánosan megszólalt egy olyan kérdésben, amely minden épeszű embert foglalkoztat most Európában.

„Akármelyik nézőpontot is osztanám meg,egyből jönne rá az oltás. Jók a kérdések amiket felvet még ha a véleményével nem is értek egyet mindenhol.Elegem lett,hogy bizonyos körökben ez és ehhez hasonló dolgokról tabu beszélni,véleményt formálni nyilvánosan….”

Farkas „Wolfie” Roland hozzászólásaiból az is kiderül, hogy pontosan tisztában van azzal, miféle zsaroló cenzúra őrködik azok felett, akiknek ismertségük okán messzire elér a hangjuk, és akár véleményformáló, gondolatébresztő szerepük lehet.

„Pl. előadói körökben, akik féltik a helyzetüket, mert ha politikailag állást foglalnak előferdülhet,hogy bizonyos játszási ráták megcsappannak és még sorolhatnám….”

Nem is ússza meg végül, hogy ne kényszerüljön egy afféle magyarázkodó bejegyzésre.

„Én Roland Wolfie Farkas felelősségem teljes tudatában őszintén kijelenthetem, hogy semmilyen antiszemita nézetet nem vallok, politikai babérok nem mozgatnak, Szaniszlót a mai napon sokat emlegetett videóban láttam először, és abban is a kérdései,mintsem a válaszai voltak számomra érdekesek. Fogalmam sem volt róla,hogy a figura ennyire megosztó. Senkit nem szerettem volna megbántani,de ezt el szerettem volna mondani.

ui.: Pataky Attilával nem vallok közös nézeteket.”

És mit bizonyít ez a piszlicsárénak tűnő perpatvar? Azt bizonyítja, hogy liberálisék korunk legnagyobb cenzorai, a szabad véleménynyilvánítást pedig tíz ujjal gyömöszölik bele a sárba. Képesek bárkin átgázolni, csakhogy kussba kényszerítsék a „renitenst”, és azt a látszatot keltsék, hogy a „többségi vélemény” ellen vétett. De kilóg a lóláb, mert ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy közel sem olyan egysíkú az emberek gondolkodása, mint azt liberálisék szeretnék kikényszeríteni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »