Szándékosan mélyíti a migránsválságot a kormány? A Jobbik szerint így kampányolnak

Szándékosan mélyíti a migránsválságot a kormány? A Jobbik szerint így kampányolnak

Az elmúlt negyedévben közel 7000 menedékkérő érkezett Magyarországra, az emelkedés többszáz százalékos – hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.

Az ellenzéki párt szerint a Fidesz kétkulacsos politikát folytat, elsődleges szempontja pedig nem a magyar emberek megvédése, hanem az, hogy politikai tőkét kovácsoljanak a népszavazásból.
 
Mirkóczki elmondta: a statisztikai adatokat látva felvetődik a kérdés, hogy miért nincs megfelelő élőerős védelem a műszaki határzár mögött. A Jobbik továbbra is a határőrség visszaállítását javasolja, a Fidesz szerint viszont  a rendőrség határvédelmi egységei megfelelőek, ehhez képest naponta több helyen vágják át vagy kerülik meg a kerítést.
 
Mirkóczki szerint az is nagy kérdés, hogy miért van szükség újabb és újabb menekülttáborok létrehozására, miközben a Fidesz korábban az eddigiek bezárását ígérte.
 
A politikus rávilágított: a visszatoloncolás intézménye sem működik, pedig erre korábban megfelelő jogszabályokat hoztak.
 
Mirkóczki szerint nem lepődhetünk meg azon, ha még a népszavazást megelőzően megismétlődnek a tavalyi botrányos események. A kormányközeli média pedig már most is felnagyítja a történéseket, mert a Fidesz politikai érdeke jelenleg az, hogy minél nagyobb legyen a bevándorlók okozta válság Magyarország különböző pontjain, hogy azt kampánycélokra használják fel.
 
A Jobbik elsődleges célja, hogy Magyarország minden állampolgára biztonságban érezze magát – szögezte le a képviselő. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »